Ma 2017. december. 14, csütörtök, Szilárda napja van.

Támogassa a függetlenséget:

NATO központba vonultunk – tartalékosként

Share

Katonák a Tavaszi Szemlén

Bevonultunk katonának – civilként? Noha a Magyar Honvédég már 2012 óta elindította, és folyamatosan hirdeti, mégis csak kevesen tudnak arról, hogy katona már nem csak hivatásszerűen lehet valaki, hanem „másodállásban”, tartalékosként is – akár Ön is, a meglévő munkahelye, vagy tanulmányaival párhuzamosan is. Érdemes csatlakozni? Mivel jár ez? 2012-ben az egyik újságíró kollégánk már átesett a kiképzés tűzkeresztségén, most pedig elmeséli, milyen volt idei, – jelen esetben egy – három hetes katonai szolgálata.

 

Mivel egy igen részletes cikket már szenteltünk a tartalékos katonai szolgálat témájának, azon belül pedig a csatlakozás feltételeinek, illetve az első évben esedékes huszonöt napos alapkiképzés leírásának is, ezért magának a rendszernek az ismertetésével most nem is igen foglalkoznánk. Aki érdeklődik, és szeretné, az erre a cikkre kattintva elolvashat szinte mindent.

A lényeg egy mondatban összefoglalva az, hogy mivel a honvédelem nemzeti ügy, ezért a katonaság is nyitott a honvédelemért tenni szándékozó civilek számára. Mondok egy konkrét példát: ha valaki vállalja, hogy tartalékos katona lesz, akkor ugyanúgy folytatja a civil életét mint eddig. Dolgozik tovább a civil munkahelyén, és a honvédség csak kiképzés, esetleg háború, stb. esetében hívja be.

Ugye ez nem ismeretlen Nyugat-Európában: elég, ha csak Svájcra gondolunk, ahol minden épkézláb férfiember egyben tartalékos katona is, megfelelő katonai felkészültséggel.  Vagy ugye ott van Bear Grylls, aki tartalékosként volt SAS katona a Brit hadseregben. „Na ugye, ennek biztosan van valami értelme”, ha ő is tartalékos volt – gondolhatjuk.

A tartalékos katonai szolgálat egyébként kimondottan jó lehetőség lehet azok számára, akik mindig is szerettek volna katonák lenni, de a civil foglalkozásuk, életük miatt végül nem tudták ezt a pályát választani. Ebben az új rendszerben a civil, és a katonai élet egymás mellett, párhuzamosan tud működni, és ebből a szempontból mindegy, hogy történetesen sebészorvos, gépkocsivezető, történelemtanár, hidegburkoló, cipész, autószerelő, jogász, kőműves, mérnök, sportoló, vagy bármilyen más foglalkozással bír a jelentkező. Ha teljesíteni tudja a honvédség bekerülési feltételeit, és kedvet érez a katonai szolgálathoz, a civil élet, munka, vagy akár a tanulmányok folytatása mellett, akkor jó eséllyel tudnak neki találni beosztást a honvédségen belül.

Sokszor találkozom az interneten én is azzal a „népi igénnyel” hogy a sorkatonaságot jó lenne visszaállítani. Ezzel kapcsolatban egyértelműen az a véleményem, hogy a sorkatonaság bevezetése egy teljes zsákutca lenne szinte minden szempontból, és nagyon jó dolog az, hogy ma már nincs ilyen rendszer Magyarországon. Felesleges dolog is lenne a haza szolgálatára alkalmatlan, közel nulla motivációval rendelkező embereket alacsony szinten „kiképezni”. A tartalékos viszont jobb esetben – valóban akarja is a dolgot, ami azért ég és föld különbség.

A sorkatonaság „embert nevelő” hatásáról pedig csak annyit, hogy ott már elég nagy a probléma, ha a honvédségnek kell/kellene embert faragnia valakiből. Ugyanis ez a feladat elsősorban a szülők, a hozzátartozók, a tanárok, a diáktársaik, és a közösség feladata, felelőssége mondjuk az ember tizennyolc éves koráig bezárólag, és nem a honvédségé tizennyolc éves kora után.

 

Az idei tartalékos szolgálatról

Jelenleg ott járunk ebben a történetben, hogy a 2012-es katonai kiképzés után az esedékes ez évi szolgálatom tapasztalatairól próbálok meg írni valamiféle összefoglalót. Nos, az idei katonai behívásom időpontját már hónapokkal a tervezett időpont előtt sikeresen leegyeztették velem telefonon a katonai alakulat részéről – és mivel nekem is jónak tűnt az időpont, így maradtunk is ebben. Idén három hét tényleges szolgálatra kellett bevonulnom – ez egyébként változó, és nagyban függ attól, hogy a honvédségnek, az országnak éppen mennyire van szüksége valakire.

Amikor eljött az idő, bevonultam a laktanyába – a szükséges dolgokat is összepakolva, amelyet a honvédség előírt, hogy magammal vigyek, és amelyekről a behívó mellé mellékeltek egy részletes listát is. (A sors iróniája, hogy az összecsomagolt cuccokból végül a sportfelszerelésen kívül valójában másra nem is lett volna szükség, főleg azért, mert nem bentlakó voltam, hanem naponta hazajártam.

Aki pl. Siófokról vonult Tatára, az nyilván nagyobb hasznát vette az összepakolt dolgoknak, mint pl. a két lakat, vállfa, tisztálkodó felszerelés, stb.)

 

Az első tapasztalatok a laktanyában…

Akik a katonaságról esetleg a már megszűnt sorkatonaság kapcsán hallottak történeteket, (mondjuk a szüleiktől, akik még voltak katonák) azoknak azért elég nagy újdonság lehet a jelenlegi honvédséggel való első találkozásuk. Nem állítom, hogy összehasonlíthatatlan a két dolog, – nevezetesen, hogy milyen volt a katonáskodás a kilencvenes évek elején, és jelenleg, több mint húsz év után – mert azért vannak átfedések – de azért elég sok tekintetben el kell ismerni, hogy elég nagyot változott a honvédség (persze olyan is van, amiben nem túl nagyot).

Az egyik ilyen dolog, ami azonnal feltűnik, hogy a katonák az esetek döntő részében már nem a laktanyán belül laknak, ahogy régen ugye a sorállomány, hanem külön nőtlenszállón, vagy esetleg szolgálati lakásban (nyilván ez utóbbiak főként a hivatásosok közül kerülnek ki), valamint albérletben, de a szerencsésebbek akár saját lakásban is.

A másik fontos változás, hogy a katona sokkal inkább munkavállaló lett, ezért aztán általában reggel 7.30-tól du. 16-ig dolgoznak, péntekenként pedig fél 2-ig. És tényleg: negyed, és fél nyolc között mindenki pedánsan beérkezik, és fél nyolcra már katonai egyenruhában el is foglalja a szolgálati helyét. A munkaidő végeztével pedig mindenki pontos időben végez – a polgári életben lévő folyamatos túlmunka itt nem is nagyon értelmezhető, gyakorlatilag mindenki a munkaidő végéig marad (persze ha nincs szolgálatban, vagy rendkívüli esemény nem történik).
Meg kell jegyezni, hogy azért nem igazán lehet katonát látni az utcán egyenruhában, mert bár elég széles körben engedélyezett az egyenruha viselése a hazautazásuk során, a katonák mégis valahogy jobban szeretnek civilben haza-, és visszautazni a laktanyába.

És van még egy fontos dolog: az előzetes várakozás szerint, a katonákat valahogy sokkal sarkosabbnak, rugalmatlanabbnak gondolják az emberek, mint mondjuk a civil cégnél dolgozó munkavállalókat – ennek ellenére sokkal inkább az volt az érzésem, hogy a katonák érezhetően nagyobb mértékű segítőkészséget, toleranciát mutatnak, és egész egyszerűen lazábbak, nyitottabbak, és megértőbbek egymás felé, mint az átlagos, civil cégnél dolgozó emberek. Ezek a tapasztalatok akár meglepőek is lehetnek, de nekem ez már nem volt új, mert ezt már a pár évvel ezelőtti tartalékos kiképzésen, Tatán, nem csupán a jelenlegi budapesti szolgálati helyemen is egyértelműen éreztem.

Egy laktanyában dolgozva külön előny, hogy az ember lerakhatja kerékpárját, vagy az autóját és egészen biztos lehet bene, hogy senki nem fogja elvinni onnan. Mivel a honvédségben kis túlzással nincs ugyanolyan katonai beosztás (konkrét munkakör), ezért minden tartalékos általában teljesen mást csinál: őrséget ad egy hadgyakorlaton, mesterlövész kiképzést kap, gépkocsit vezet, vagy akár sebészként betegeket műt, logisztikus, esetleg régi hadisírokat újít fel. A lista szinte végtelen.

Mi történt a három hét szolgálat alatt?

A három hetes szolgálatnak a kisebb része a laktanyában lévő katonai szervezetek körülbelüli megismerése, valamint munkavédelmi, ügyviteli, és egyéb előadások meghallgatásával telt, pár napot pedig az aktuális, saját beosztásomhoz kapcsolódó munkák megismerése (a szakképesítéseim, és tanulmányaim miatt konkrétan informatikai területre lettem beosztva egy NATO kompatibilis tervezési központba).  Sajnos az állomány leterheltsége miatt nem tudtak velünk annyit foglalkozni, amennyit szerettek volna, de amit lehetett megtettek. Ezen kívül – mivel a szolgálati időbe éppen beleestek a Hősök Napjával kapcsolatos rendezvények is – a honvédség így „összekötötte a kellemeset a hasznossal”, és pár napig még „alakiztunk” is (jobbra át, balra át, vigyázzmenet, stb.) hogy részt tudjunk venni a Hősök terén rendezett díszszemlén is, mint a szemle aktív szereplői. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a honvédség alapvetően ennek az utóbbi programnak a végrehajtása miatt rendelt be minket, és a konkrét katonai szakkiképzésünk elsajátítása (pontosabban ennek a folyamatnak az elkezdése) csak úgymond egy bónusz, hab volt a tortán. Hiába, értem én: az államnak is kell a reprezentáció, mint pl. az előbb említett tavaszi szemle is. A tavaszi szemléről készült albumot ide kattintva tudják megtekinteni. Hozzáteszem a hősökre megemlékezni valóban fontos dolog.

A felszerelésünk

Az első napon kiosztották mindenkinek a katonai ruházatából a szükséges évszaknak megfelelő ruházatot, amely2 zubbonyból, 2 nadrágból, 1 bakancsból (ami szerencsére már nem olyan típusú, mint amikor tűzszerész voltam 1993-ban – így nem is kell betörni), 3 póló, 1 sapka, illetve egy málhazsák (ami a bakanccsal ellentétben viszont pont olyan, mint amivel anno, az első katonai napomon,1993-ban felszereltek).

Elméletileg a dolog úgy működik, hogy mindenkinek saját felszerelése van – nevezetesen az a teljesen új felszerelés, amit még az első tartalékos kiképzése során megkapott. Ezt a csomagot küldik tovább ahhoz az alakulathoz, ahova majd néha behívják (3 évente max. 6 hónap, ami évi 2 hónap szolgálat, de ez változó, mert ugye az én idei szolgálatom is csupán három hetes).
Na, de ez ugye csak az elmélet.

Mondjuk én még jól jártam, mert a két zubbonyból csak egyet cserélt ki valaki picit régebbi gyártásúra, az L-es pólók helyett XL-eseket kaptam vissza, és a hevederöv (magyarul derékszíj) is picit hosszabbra lett cserélve, mint amit leadtam – igaz utóbbiból vadonatújat kaptam. Még a fólia is rajta volt.

Bár a túlságosan nagy hevederövet (amiből több méret is rendszeresítve van) szerencsére kicserélték rövidebbre – de ez csak időleges örömforrás, mert akitől elvették, annak a polcára vissza is rakták a jó méretet a leszereléskor. Magyarul a következő behíváskor újra kereshetünk valahol megfelelő méretűt – olyan méretűt, amit egyébként 2012-ben leadtam.

Van, aki sokkal rosszabbul járt, mert a kilenc (majd később hozzánk csapódó további két) tartalékos közül egynek (aki történetesen egy ezredes volt) nem küldte el a legutóbbi alakulata az egyenruháját, és olyan mértékben sikerült eltűnnie a felszerelésének, hogy még a három hetes szolgálatának a végére sem sikerült kinyomozni, hogy hol lehet a ruhája, és a bevonulás után kb. egy héttel sikerült valamiféle egyenruhát kapnia kölcsönbe.

Miközben ezek megtörténtek, vagy nem történtek meg, azon gondolkodtam, hogy vajon mi lenne itt egy ukrajnai szintű, vagy esetleg nagyobb katonai mozgósítás esetén. Kit, és hogyan tudnának gyorsan felszerelni, ha ugye már ennek a kilenc embernek a felszerelése is komoly problémákba ütközött egy olyan objektumban, ahol ráadásul a Magyar Honvédség Logisztikai Központja is megtalálható.

Ami elveszhet, az el is veszik.

Hogy valami fogalmunk legyen róla, hogy mit is jelent az, amit a honvédelmi miniszter szokott mondani, miszerint “fojtogató pénzhiánnyal” küszködnek a magyar katonák, azt kevés dolog tudja leírni szemléletesebben, mint a következő:

A tépőzáras rendfokozati jelzésünket (ami a bajtársunk egyenruhájával együtt szintén elkeveredhetett valahol a szállításban) a szolgálatunk legvégéig sem sikerült megkapnunk, de ez vonatkozik az egyenruhán lévő, szintén tépőzáras HUNGARY feliratra is, és – kettőnknek – még a névfeliratára is. Hozzáteszem a laktanyában található a Magyar Honvédség Logisztikai Központja, és az Anyagellátó Raktárbázisa is, mégsem tudtak segíteni, mivel ugye itt nem igazán tárolnak semmit. Ami pedig van – az máshol van. Szóval ezeket a dolgokat mindenki megpróbálta elkérni valakitől kölcsönbe, a két névfeliratot pedig a felvonulást megelőző utolsó pillanatban sikerült csak legyártatnunk – puszta szívességből megcsinálta nekünk valaki a Petőfi-laktanyából.

Érdekesség, hogy fegyvere egyébként gyakorlatilag nincs senkinek (legalább is névre szóló fegyver, a laktanya fegyverszobájában – mint régen), hanem valahol (máshol) tárolnak egy kisebb mennyiséget, ami nagyjából arra elég, hogy aki mondjuk, az éves lövészetére megy, vagy esetleg versenyre, annak ki lehessen osztani ezeket.

 

A számítógépek hol vannak?

Voltak azért érdekes helyzetek. Pl. amikor kiderült, hogy az egyik tartalékos társamnak pont egy olyan beosztást adtak, ami az „informatikai központ”-ba szólt, miközben az informatikai központot csak háborús helyzetben fogják egyáltalán megalakítani, így neki elég nehéz volt felkészülnie – mivel most ugye béke van. A minisztérium szerint  fontos megjegyezni, hogy „az önkéntes tartalékos beosztások az alakulatok hadi állománytáblájában rendszeresített beosztások, így előfordulhat, hogy egy tartalékosnak olyan speciális beosztása van, amely csak különleges jogrendi időszakban lép „életbe””.

A legfurcsább dolog az volt, hogy egy társam és én, egy NATO logisztikával kapcsolatos „mozgást tervező központ”-ba kaptuk meg a beosztásunkat, amely gyakorlatilag két irodát jelentett, amelyekben öt ember dolgozott. Az ember azt gondolná, hogy akkor ugye nekik van öt számítógépük, mivel végül is ez egy számítógépes csoport.

Azonnal feltűnt, hogy az asztalokon nem nagyon láttam számítógépeket.

Az igaz, hogy billentyűzete mindenkinek van, de összesen két laptoppal tudnak gazdálkodni, és ebből is csupán egy az, ami használható öt emberre, és ami egyedül árválkodott a másik irodában. Van persze ezen kívül egy közös számítógépük a hálózaton, ahol az „éles” tervezést csinálják, de akkor is nagyon kevésnek érzem öt emberre vetítve az egy-két számítógépet.

 

A tisztelgésről

Sok ember – különösképpen, ha volt sorkatona – úgy gondolja, hogy ma a laktanyában majdnem mindenki tiszteleg mindenkinek (legalább is, ha magasabb rendfokozatú katonával találkozik), mindenre engedélyt kér (még a kérdezésre is), és akik nem voltak még katonák, talán még azt is gondolhatják, hogy a katonák szinte szórakozásból is vigyázzmenetben közlekednek az objektumon belül. A valóságban azért nem egészen ilyen a benti élet.

Persze ezt is nyilván laktanyája válogatja, hogy (mondjuk úgy „szokásjog” alapján) ki-kinek tiszteleg. Egy olyan központban, ahol szinte kizárólag főtisztek, tisztek, és altisztek dolgoznak, a kommunikáció a mindennapokban azért eléggé informális tud lenni. Reggel egy kézfogás mellett „Jó reggelt!”-el indítanak, majd egy kávéval, és az biztos, hogy sok helyen nem lehet azzal vádolni a katonákat, hogy „felesleges túlzásokba esnének” ha a tisztelgésről van szó. Nemcsak hogy egy zászlós->százados találkozásnál nem jellemző a dolog, de egy törzsőrmester->őrnagynál se fogadjunk túl nagy összegben, hogy tisztelgést fogunk látni.

Ami egészen biztos, hogy az objektum második emberének (aki egy ezredes) kivétel nélkül mindenki, minden időben tiszteleg, illetve az objektum parancsnokával is ez a helyzet – aki pedig egy tábornok.

Ahány hely annyi szokás. Amikor pl. egy másik objektumban „alakiztunk”, azon vettem észre magam, hogy kimondottan feltűnt az, mikor egy ottani törzsőrmester tisztelgett egy zászlósnak. Ugyanakkor, amikor a katonák úgy látják, hogy  a helyzet megkívánja, azért előfordul az „alezredes/százados/törzsőrmester úr” megszólítás, az „erőt egészséget”, a „parancs értettem”, és a „jelentkezem” is – csak éppen nem abban a „dózisban” amit egy háborús filmeken felnőtt mondjuk látatlanban feltételezne a katonai mindennapok kapcsán.

 

Az ellátás jó, a hangulat még jobb!

Azt már ugye írtam, hogy a laktanyában dolgozó katonákban pozitív módon csalódtam, de azt még nem, hogy be kell valljam, rendkívül jól éreztem magam a három hét alatt. A honvédség ugyanis még most is egy egész más világ mint a kinti, civil élet. És nem csupán arról van szó, hogy itt egyenruhában dolgoznak az emberek – ez egy egészen más kultúra. Jó érzés volt kikapcsolni a civil élet addig megszokott üzleti mókuskerekéből.

 

Még az esti Híradóba is sikerült bekerülni a Tavaszi Szemle kapcsán

A laktanya egyik leginkább rendezett része az étkezde, ahol egész jó áron (610 Ft-ért) lehet napi háromféle, kimondottan jó minőségű menüből választani a szerződéses, és hivatásos állománynak. A tartalékosok természetesen ingyenesen kapják az ellátást, ami jelen esetben a napi egy db ebédet jelentette. Aki nem járt haza naponta, az még plusz hidegcsomagot is kapott hozzá vacsorára/reggelire minden napra. A még a bevonulás előtt feltett kérdésemre, miszerint „megoldható-e a vegetáriánus étkezés?”, azt az egyenes választ kaptam hogy „egyáltalán nem”, de jó hír, hogy nem minden alakulatnál ez a helyzet, Tatán pl. teljes egészében meg tudták oldani a dolgot.

Szóval a vegáknak ajánlott érdeklődniük, hogy melyik helyőrségben tudják ezt biztosítani nekik. A honvédségből egyébként gyakorlatilag teljesen kikopott az a fajta durva „szívatási stílus” ami anno a sorkatonaságot annyira jellemezte, úgyhogy meglepően jó hangulat uralkodott mind a szakfelkészítésünk, mind a Hősök napjára való felkészülésünk, illetve az általános laktanyai létünk során is. Az üres időben rengeteget beszélgettünk, mindenki vidáman sztorizgatott a régi időkről a többieknek – téma pedig volt bőven, mivel rajtam kívül szinte mindenki legalább tizenöt évet szolgált
a seregben mielőtt tartalékosnak állt volna.

 

Kik is a tartalékosok jelenleg?

Azt tudni kell, hogy az önkéntes műveleti tartalékos (továbbiakban ÖMT) állománynak elég jelentős részét ma még a volt korkedvezménnyel (25 éves szolgálat után) nyugdíjba vonult katonatisztek (és altisztek) alkotják, akik nem csupán „a kaland kedvéért” csatlakoztak újra a honvédséghez, de azért is, mert ugye 2010-ben a szolgálati nyugdíjukat átminősítették „szolgálati járandósággá”, amiből évi 16%-ot levonnak. Viszont, aki tartalékos szolgálatra jelentkezett közülük, és felvették, attól nem vonták le a 16%-ot. Jellemzően alacsonyabb rendfokozatot/beosztást kaptak tartalékosként, így a nyugállományú ezredesek és alezredesek nálunk például tartalékos századosok – de más alakulatnál olyat is hallottam, hogy törzsőrmesterek. Mondjuk úgy, ez nem váltott ki kitörő örömet a részükről – ami végül teljesen érthető dolog.

Az első időszakban szinte csak ez a réteg adta az ÖMT állományt, aztán évről évre egyre több fiatal kezdett el jelentkezni (főként civil egyetemisták, főiskolások), és mára már szép számmal képviselteti magát a fiatalabb generáció is, és ez a tendencia minden évvel egyre csak erősödik, ha a statisztikát nézzük – és ez így is van rendjén.  Hozzáteszem, a volt legénységi, és altiszti állományú, Honvédségből már leszerelt, továbbszolgáló, (de nem nyugállományba vonult) volt szerződéses (2-3, vagy akár 5-10 évet leszolgált) katonák tartalékos állományba „csábítására” is nagy szükség lenne, ami ma még várat magára.

A velem együtt, ebbe a laktanyába behívott tartalékosok mind szolgálati járandóságos főtisztek voltak (őrnagy, alezredes, ezredes) ami érthető is, hiszen végül is egy NATO kompatibilis tervező/logisztikai központba kerültek, ahol nyilván magasabb szaktudást igénylő „munkakörök” (beosztások) várták őket.

Azon kívül, hogy 1993-ban aktív katonai tűzszerész voltam, nekem is minimum öt év tanulás kellett a civil életben, hogy a honvédség egyáltalán fel tudja ajánlani a jelenlegi („informatikai tiszt”) katonai beosztásomat, és akkor ebben az öt évben még nincs benne a civil szakmai gyakorlatom, amit e mellé meg kellett szereznem.  Az első tartalékos beosztásom egyébként „speciális tűzszerész” volt, egy másik alakulatnál – a tűzszerész múltam miatt.

 

Összességében

Az eltelt három hetet kimondottan jóra tudom értékelni magamban, az itteni katonák hozzáállásával pedig igazán meg lehetünk elégedve. Igaz, hogy a civil életben megszokott mérce szerint nem jellemző rájuk az állandó túlmunka, és talán a megállás nélküli pörgés sem, ugyanakkor sokszor az a helyzet, hogy úgy érzik, túl kevesen vannak az összes feladatra – amiben azért lehet valami.  Ez főleg akkor ütközik ki, amikor kiderül, hogy egy katonának ideális esetben két, vagy három helyen kellene lennie egyszerre a feladatai miatt. Pl. ezért aztán ki sem nagyon tudnak jutni a komolyabb NATO szakirányú továbbképzésekre, szakmai konferenciákra személyesen, ahová pedig rendszeresen kellene kijárniuk.

Az előbbi problémából adódik az is, hogy – önhibájukon kívül – sokszor nem igazán tudtak foglalkozni a kiképzésünkkel, mivel fizikailag máshol kellett lenniük a különböző katonai munkák miatt. Az alakulat számítógéppel való ellátottságán (és színvonalán) viszont valószínűleg radikálisan javítani kellene, mert azért valljuk be, egy ilyen tervező központban nem babra megy a játék, még a nyugodt békeidőben sem (pl. ők tervezik az Afganisztánban szolgáló katona, hadianyag, felszerelés stb. oda és visszaszállítását is). Egyéb időszakról pedig nem is beszélve.

A NATO programrendszer, amivel ezek a katonák dolgoznak egy meglehetősen komplex, sok, és folyamatos tanulást igénylő logisztikai rendszer, és meg kell jegyeznem, a katonák igencsak felelősségteljes munkát végeznek – hatékonyan. Közvetlenül a leszerelésem után kezdődött el pl. egy olyan magyarországi hadgyakorlat, amelyben 20 ország 1700 katonája, és 600 technikai eszköze vesz részt, és szintén ez a központ biztosítja az egész hadgyakorlat logisztikai tervezését, ami azért nem kis munka. Mindezek mellett kész csoda, hogy még arra is volt idejük, energiájuk, hogy a szolgálat végén még egy emléklapot is átadjanak nekünk a szolgálat emlékére – ami most is a szobám falán lóg.

Úgy tűnik, maga a tartalékos rendszer – az öt évvel ezelőtti, egyértelműen tetszhalott állapotából – felébredt, és elindult egy jó irányba. Persze vannak még gyermekbetegségei, ezt nem kell, nem is lehet tagadni. És az is igaz, hogy a tartalékosok jelenlegi koreloszlása sem ideális még – de ez az egész remélhetően javulni fog, csak ehhez még sok mindent meg kell tenni.

Pl. ha a katonák felszereléséről beszélünk, a már 1993-ban is súlyosan elavult málhazsákot igazán leválthatnák valami mással, a műbőr tártáskáról nem is beszélve (amely megoldás már a Második
Világháborúban is elavult volt), és a honvédség NATO kompatibilitása, és kiképzése terén is lenne még némi fejleszteni való.

De a kormányzati mellett, persze ott van a társadalom, és a katonáknak felelőssége is. Végezetül tegyük fel a kérdést: fontos-e egy jól működő honvédség, és azon belül egy tartalékos rendszer a társadalom számára?

Nem tudom tudják-e, de Svájcban minden valamirevaló felnőtt férfi egyben tartalékos katona is. Azon gondolkodtam, hogy ennek azért nem kevés köze lehet ahhoz, hogy hol is tart most Svájc a nagyvilágban, és hogy miért is olyanok a svájciak, amilyenek.

 

 

Nézd meg a főoldalt is!
   



LIKE-olj!


Tényező.hu | Nem mindennapi hírek. Független, újságírók által fenntartott és szerkesztett, teljesen cenzúra mentes, tényeket, és magánvéleményeket tartalmazó elektronikus médum.

Print Friendly Nyomtatás Az oldal PDF verziója PDF

Ajánlott cikkek:

Őstulkok, avagy a magyar média működési módja
Az iraki dosszié - a valóságban
Vasemberek viadala - az IRONMAN triatlon
Szeptemberfeszt a Népligetben (videó)
Orbán: "Hazugságoktól hemzseg a költségvetés."
Orbán: "Patás ördögöt kell a horizontra rajzolni"
Debreczeni József interjú
Az X-faktor esete Kínával
Egyetemista önkéntes katonák - interjú
Club és folyosó ma
Mindennapi kenyerünk - dokumentumfilm
Brain bar Budapest - Európa jövőfesztiválja!
Címkék:
, , ,

Comments Closed

Nem lehet hozzászólni


Bejelentkezés
tárhelytárhely