Ma 2017. december. 14, csütörtök, Szilárda napja van.

Támogassa a függetlenséget:

Geopolitikai játszmák – orosz oldalról nézve

Share

Ukrajnán már a kilencvenes évek óta folyik a marakodás az USA és Oroszország között – különböző intenzitással. Most éppen egy hevesebb fejezetét láthatjuk ennek a folyamatnak.

 

Ukrajna geopolitikailag fontos helyen van. Fontos az USA-nak, hogy erősítse a befolyását az oroszok lábánál, de még fontosabb az oroszoknak, akiknek a Fekete-tenger a Földközi-tenger kapuja. Arról nem is beszélve, hogy Ukrajna azon túl, hogy a keleti birodalom „éléskamrája” volt, a területén marad a volt Szovjetunió egyik legfontosabb CCCP (most orosz) katonai támaszpontja a Krím-félszigeten.

 

Katona orosz zászló előtt

Katona orosz zászló előtt

A Krím-félsziget térképe

A Krím-félsziget térképe

Ukrajna katonapolitikailag – földrajzi elhelyezkedéséből adódóan – ütközőállam. Elég sok szomszédja, és ráadásul még tengere is van: keletről és északkeletről Oroszország, északnyugatról Fehéroroszország, nyugatról Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, délnyugatról Románia és Moldova, délről pedig a Fekete-tenger és az Azovi-tenger határolja. Már a második világháborúban is ütközőállam volt, a harcok lezárását követően itt találkoztak a nyertesek – Jaltán.

 

 

A Szovjetunió felbomlása után Ukrajna 1991-től már független, de még ebben az évben vita alakult ki az oroszok és az ukránok között a Krím-félsziget hovatartozását illetően. Magyarul ez a probléma már nem mai gyerek – szép lassan két és fél évtizedes lesz. Ennek a vitának az első köre el is tartott egészen 1994-ig, amikor is a sokat szaxofonozó, és szaxofonoztató amerikai elnök, Bill Clinton, és az akkori ukrán elnök Leonyid Kravcsuk aláírt egy egyezményt – Budapesten – amelynek a lényege az volt, hogy az ukránok lemondanak a Szovjetunió felbomlása nyomán náluk maradt atomfegyverekről, cserébe a többiek (Amerika, Nagy-Britannia, Oroszország) biztosítják a szuverenitásukat – amit szerintem már akkor se gondolt senki komolyan, most pedig még kevésbé. Főleg, hogy az egyezmény arról szólt, hogy mi van akkor, ha az ukránokat „nukleáris fegyverekkel fenyegetnék”.

Az ukránok ezt kérik most számon. Csakhogy.

Egy demokráciában igen nehezen értelmezhető fogalom – megkockáztatom, hogy „majdnem sehogy” – a forradalom fogalma. És ha így vesszük – jogi szempontból – az új ukrajnai (kijevi) vezetésre akár azt is mondhatjuk, hogy nem legitim.

Képzeljük csak el – elvonatkoztatva attól, hogy egy adott demokratikusan megválasztott elnököt mennyire tart az ember hitelesnek, vagy korruptnak, szimpatikusának, vagy tömeggyilkosnak – ha ez a helyzet mondjuk Franciaországban történne meg, vagy – még jobb példa – az USA-ban!

Menjünk vissza kicsit a Bush érába. Tegyük fel, elindulna egy „népi kezdeményezés” amikor is az emberek az utcára vonulnak Amerikában a Bush korszakban, és miután szétverik Washington egy részét, végül elfoglalják a kongresszus épületét is. Ez után, a forradalomra hivatkozva (és tegyük fel megvádolva Busht, hogy személyesen felelős mondjuk 50 000, vagy 150 000 iraki civil haláláért) leváltanák az elnököt, és átvennék a hatalmat az ország egyik felében.

Ukrán felkelők

Ukrán felkelők

Tegye fel az a kezét, aki szerint ez többé-kevésbé reális, és elfogadható forgatókönyv lenne. Nem sok kezet látok. Van egy olyan érzésem, hogy Amerikában az ilyen típusú forradalmat a regnáló elnök nem nagyon értékelné, és nem hiszem, hogy elfogadná a karhatalom. Annak az esélye, hogy leváltsanak egy demokratikusan regnáló elnököt, valahol a nulla, és a 0,001 között lehet.

Tehát már magában ez az „apró” jogi kérdés is erősen problémássá teszi az ukrán konfliktus értelmezését. Mert persze lehet utálni Jankovicsot, és lehet a pokolba kívánni, de ha száraz jogi szemmel nézzük, a menesztése – alsó hangon is – „problémás forgatókönyv” szerint történt.

És itt álljunk meg egy pillanatra.

Ezt az egész ukrán konfliktust értelmezni csak Ukrajna, kis, lokális perspektívájából nem is lehetséges. Elengedhetetlen a megértéshez, hogy ismerjük legalább Zbigniew Brzezinski geostratéga (többek között Carter) amerikai elnökök nemzetbiztonsági tanácsadójának legalább egy könyvét, amelynek a címe: „A nagy sakktábla”.

Zbigniew Brzezinski: A nagy sakktábla

Zbigniew Brzezinski: A nagy sakktábla

Ennek a könyvnek tulajdonképpen az egyik fontos konklúziója az, hogy Szovjetunió felbomlása utáni időszak fő katonai és geopolitikai konfliktusai „Eurázsiában” fognak koncentrálódni, és itt fog eldőlni a dominancia kérdése, vagy annak a jó része – a két hatalom között. Hogy mennyire így van, azt az idő is igazolta, gondoljunk csak a grúz(amerikai)-orosz, és a mostani ukrán(amerikai)-orosz konfliktusra. És innentől kezdve ez az egész perpatvar alapvetően nagyhatalmak közötti csata, amelyet most éppen a sakktábla Ukrajna nevű kockáján játszanak, ukrán emberekkel, és nem Grúziában.

A helyzethez nyilván még az is hozzátartozik, hogy az oroszok régebben ezekben a geopolitikai csatározásokban sokszor „elefánt a porcelánboltban” típusú táncot szoktak eljárni (pl. legyalulták a grúzokat Észak-Oszétiában), az amerikaiak viszont egy sokkal szofisztikáltabb módszert használtak, a politikai PR-t, a propagandát, és a direkt, és nem direkt médianyomást. (Az amerikaiak éppen az utóbbi kettőt szokták túlzásba vinni, lásd a grúz konfliktus sokszor a valóságtól már-már teljesen elrugaszkodott bemutatása)

Ebben a felállásban mostanra némi változás állt be. Az oroszok ugyan továbbra sem szoktak le az erő alkalmazásáról, azonban ők is egyre erősebben használják a fejüket ezekben a csatározásokban. És ehhez még hozzájött az is, hogy Oroszország gazdaságilag is megerősödött – ergo megjött az önbizalma.

Bár az amerikai önbizalomtól nyilván még messze van, pl. hogy USA mintára tetszőleges országok ellen indítson inváziót akár több tíz-százezer „járulékos” civil áldozattal (Irak, stb)

Azt mondják „teljes harckészültségbe lépett” az ukrán hadsereg.

Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de azért pár dolog már most nyilvánvalónak tűnik:

Ha kicsit is figyelmesek vagyunk, és megpróbálunk visszaemlékezni az elmúlt mondjuk egy évtizedre, nyilvánvalóvá válik, hogy a nemzetközi diplomácia szintjén Putyin a kilencvenes évek óta elég sok Oroszország érdekeit sértő megmozdulást lenyelt. Nem csak Irakkal kapcsolatban, de Ukrajnában is – ami azért jóval közelebb van hozzájuk.

Narancsos-forradalom Ukrajnában (2004)

Narancsos-forradalom Ukrajnában (2004)

Kezdve a 2004-es ukrán választást követő utcai megmozdulásoktól, amelyekben (mint ahogy később kiderült) elég vastagon benne volt az amerikaiak propaganda gépezete is. Akkoriban ugye az oroszpárti Janukovoics győzött a választásokon a nyugatpárti Jukasenkó ellenében. Az utcai megmozdulások hatására azonban az alkotmánybíróság végül megsemmisítette a választási eredményt, és így a vesztes fél alakíthatott (nyugatbarát) kormányt. Nem tudom mennyire volt akkoriban eleresztve anyagiakkal az ellenzék, de én a mai napig nem láttam annyi drága videófalat a tüntetéseiken, amennyit ott lehetett, ami több mint elgondolkoztató. Gondolom nem az ukrán tüntetőké volt, és az is biztos, hogy nem orosz adományról beszélünk. Ezt nevezték „narancsos forradalom”-nak.

2006-ban aztán újra az (oroszpárti) Janukovics nyert. 2007-ben pedig ismét fordulat állt be: másodszor is a „narancsos forradalom hívei” kerültek hatalomra. Ez lett a Timosenko kormány (tudják – aki úgy néz, ki mint Leila hercegnő a Star Wars-ból, csak szőke) 2010-ben a változatosság kedvéért ismét oroszbarát kormány jött, ráadásul 2011-ben az előző miniszterelnököt korrupciós vád miatt elküldték egy hét évesre tervezett börtönbüntetésre is.

Személy szerint azt gondolom, hogy – bár sokféle forgatókönyv elképzelhető az ukrán-orosz válság megoldására – pár dolog mégis csak kizárt. Az egyik ilyen kizárt lehetőség, miszerint Ukrajna úgy maradjon egységes, hogy teljes egészében nyugatbaráttá válik, és ad abszurdum még NATO tag is lesz. Ennek a felvetésnek az abszurditását nem csupán az adja, hogy az oroszok egész egyszerűen nem viselnének el egy NATO tagot a közvetlen szomszédságukban, de főképp az, hogy a Krím-félszigeti flottájukat nem lehet áttolni olyan egyszerűen Oroszországba. Főleg nem a Fekete-tengerrel együtt.

Katonák a Kím-félszigeten

Katonák a Kím-félszigeten

Putyin pragmatikus, az ukránok pedig valószínűleg nem őrültek meg, és nyugton maradnak. Persze azt se felejtsük el, hogy ha – tegyük fel – Ukrajna nyugati részében a többséget vehetjük nyugatbarátnak, akkor épp annyira biztos, hogy a déli, és keleti területeken élő (túlnyomó többségében nem ukrán, hanem orosz anyanyelvű) emberek egyértelműen oroszbarátnak nevezhetők. És mint ilyenek, egészen biztosan nem fogják elfogadni a forradalom áldásait, és az új kijevi kormányt, mint olyat.

 

 

Persze lehet kardot csörgetni, de ha az ukrán emberek akaratát nézzük (nyugaton, és a keleti, illetve déli részeken) hosszútávon csupán két végkifejlet lehetséges:

1. Egységes, oroszbarát Ukrajna
2. Nyugat-Ukrajna (nyugatbarát) és Kelet-Ukrajna (oroszbarát)

Ja igen, e mellett természetesen számolhatunk még egy teljesen oroszbarát Krím-félsziget forgatókönyvvel is.

Katonai járműkonvoj a Krímben

Katonai járműkonvoj a Krímben

Most éppen ott tartunk a nagyhatalmi konfliktusban kronológiailag, hogy egy újabb forradalom zajlott le, és a hatalomváltás után a tolószékes Timosenkót kiengedték a börtönből. Elmondott egy szép beszédet a feldühödött tömegnek, majd pár nap alatt felgyógyult.

Az 1991 óta folyó két hatalmi játszma az ukrán befolyásért most folytatódik – úgy látszik vég, és vég nélkül cserélődve ki van éppen fent, és ki van lent. Most éppen Timosenko. De a helyzet most is elég bonyolult, mint mindig.

Mert pl. gondolom hallották azt is, hogy az új hatalom egyik első intézkedéseként eltörölte a magyar nyelv hivatalos használatát Ukrajnában. Szóval… nekünk most jó az, hogy Timosenkó, és nem Janukovics van felül? Önök szerint melyik oldalon vannak a „jók”, és hol a „rosszak”? Vagy máshogy kérdezem: létezik egyáltalán itt „jó” vagy „rossz” oldal?

Barack Obama és Vladimir Putin

Barack Obama és Vladimir Putin

De inkább mondok valamit ennek a kérdésnek az illusztrálására. Érdemes elbeszélgetni valóban független ukrán újságírókkal, akik bizonyos mértékben üdvözlik a fejleményeket a hatalomváltás kapcsán, de akik nem csupán a jó, és a rossz harcát látják ebben az egészben, hanem ezt kicsit árnyalják is. Pl. azzal, hogy megjegyzik,- mindentől függetlenül – hogy jelenleg a nyugatbarát Timosenkónál korruptabb embert, politikust, nehezen lehetne elképzelni Ukrajna élére – bármilyen szépen is mosolyog. És ebben a véleményben azért már sok minden benne van.

 

 

Más szempontból pedig egy volt katonai parancsnok mai hozzászólásából idéznék, aki a konfliktus kapcsán megjegyezte:

„A helyzet Ukrajnában több, mint érdekes. Ugyanis a hadsereg főparancsnokát elfelejtették törvényes módon leváltani, a jelenlegi ukrán vezetés a saját belső játékszabályaikat is elfelejtette alkalmazni. Nem lennék most szívesen a környéken semmilyen alakulat parancsnoka sem.”

 

 

Nézd meg a főoldalt is!
   



LIKE-olj!


Tényező.hu | Nem mindennapi hírek. Független, újságírók által fenntartott és szerkesztett, teljesen cenzúra mentes, tényeket, és magánvéleményeket tartalmazó elektronikus médum.

Print Friendly Nyomtatás Az oldal PDF verziója PDF

Ajánlott cikkek:

Az Orbán márka
A tömegmédia hazugságainak az okai
Már a legnagyobb napilap is a kormánypárté
Ellenség a kapuknál? Kína és Magyarország
Major Joe Kropkó Péter nyomdokain
A tűzszerész csak egyszer tévedhet
PRAVDA: A terrorizmus elleni háború nem létezik
Orbán: "Hazugságoktól hemzseg a költségvetés."
Az igazi Kína
Club és folyosó ma
Az Euronicsból ki, az Expertbe be
Brain bar Budapest - Európa jövőfesztiválja!

Comments Closed

Nem lehet hozzászólni


Bejelentkezés
tárhelytárhely