Ma 2017. december. 14, csütörtök, Szilárda napja van.

Támogassa a függetlenséget:

Egy triatlon verseny belülről – IRONMAN 70.3

Share

IRONMAN 70.3 - nem teljesíthetetlen, viszont nem is könnyű

Mindig szerettük a kihívásokat, ezért most megmutatjuk Önöknek milyen is egy triatlonverseny belülről. Egészen pontosan egy IRONMAN 70.3-at próbáltunk Ausztriában, amely 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és egy félmaratonból áll.

 

 

 

 

Mi nem érjük be olyan sokatmondó MTI hírekkel miszerint “Kovács 2 János 3. lett az ausztriai IRONMAN 70.3 triatlon versenyen”.  Mi kimegyünk a helyszínre. Sőt, nem csak tudósítunk az eseményről, de egyben végig is csináljuk azt, csak hogy Önöknek ne kelljen. Vagy esetleg azért, hogy éppen kedvet kapjanak hozzá.

Valószínűleg elég meglepő lehetett a szervezőknek, amikor az újságírói akkreditációt versenyzőként szerettük volna felhasználni egy triatlonversenyen, de végül sikerült rábeszélnünk őket. Egyébként az IRONMAN 70.3 a ‘teljes vasember’ kistestvére, egészen pontosan a fele. 1,9 km úszást, 90 km kerékpárt, és egy félmaratoni futást takar, ebben a sorrendben. Hogy az újságíró végül életben is maradjon, persze nem árt, ha erősen felkészül a dologra. Itt szeretnénk megköszönni Kis Gyula többszörös középtávú triatlon bajnok szakmai segítségét, aki nem mellesleg az ELTE-BEAC Polythlon vezetőedzője is. Tanácsai, és az általa tartott edzések nélkül egészen biztosan nem ment volna ilyen jól és valószínűleg még a bringapálya felénél véget ért volna a kis mutatványunk.

A verseny előtt

IRONMAN 70.3 - St.Pölten AUSTRIA

A verseny helyszíne St.Pölten – egy álmos kisváros Ausztriában. Már-már valószerűtlenül nagy a népszerűsége a triatlonnak Nyugat-Európában, jelen esetben ez több mint 1800 indulót és közel 20 000 nézőt jelent.

Hogyan is indul egy ilyen nap? Reggel 5 körül reggeli: tészta és rizs. 20-25 perces autóút a szállástól a versenyhelyszínéig, ugyanis 6.30-ig van nyitva a ‘bringadepó’, ahova egyébként már előző nap beraktuk a versenygépet. Külön zsákok vannak kialakítva az úszáshoz, a bringához és a futáshoz szükséges cuccoknak, ezeket helyezzük el reggel. Majd séta a kb. két-három kilométerre lévő indulási zónához, beöltözve az úszáshoz. Az 1857 atlétából a saját korcsoportomban több mint 300 indul egyszerre az úszásnál. Kis bemelegítés, majd mindenki elfoglalja a helyét a startvonalnál.

A D-nap

300 ember a több mint 1800-ból a startvonalnál

Kinézek a vízből a közönségre, majd a startvonal mellett ugráló pom-pom lányokra, végül a tó másik végére. “Huh, megint kezdődik.” Olyan ez, mintha valami sportos D-nap lenne. Ellövik a startot – a vérnyomásod felugrik az egekbe, hogy aztán hosszú órákig vissza se térjen a hétköznapi irodai munka tartományba. Egyszerre megindul a háromszázas tömeg a vízben. Teszünk egy kört, majd kb. egy kilométer futás következik a következő tóhoz. A hirtelen pozícióváltástól – vízszintesből függőlegesbe – enyhén megszédül az ember, de azért idővel megszokható. Ezek után újra csobbanás a másik tóba, ott is kerülgetjük a több méter magas bójákat, majd 1900 méter után vége, kezdődik a bringa. Leveszi az ember az úszócuccát, gyors törölközés, majd ahogy csak tud, rohan mindenki a depóba. Rövid tologatás után még csurom vizesen fel a bringára,  kezdődik a 90 km-es ‘örömbringázás’. Amikor kiérünk a városból, felstartolunk a teljesen lezárt autópályára, hasítunk kb. tizenöt kilométert rajta, majd kezdődnek a tipikus ausztriai dimbes-dombos részek. Az álmos kistelepülések között hajtva az emberek integetnek az ablakokon, vagy már eleve kitelepülve biztatnak mindenkit – hop, hop! –  a házak előtt. Egészen Tour de France érzése van az embernek, ez persze köszönhető a rendkívüli tájnak is, amelyet még bringán száguldozva is lehetetlen nem észrevenni. 25 km előtt egy emberesebb hosszú emelkedő következik. Eddig minden a legnagyobb rendben – közben a tűző napsütésben folyamatosan iszom, és terv szerint “eszem”. 65 km előtt egy olyan kemény hegymenet következik, hogy az ember elgondolkozik azon, mit is keres itt egyáltalán. Ez a csaknem tíz kilométeres emelkedő annyit kivesz belőlem, hogy az izomgörcs minden egyes taposásnál előjön, amelyet akár csak fél erővel próbálok meg kivitelezni. Lefelé sem könnyebb a helyzet. A hegy utáni kanyargós út egyenes szakaszain a legtöbben 60-70-el döngetnek, én inkább olyan ötvenöt-hatvanban maximalizálom a tempót. Főleg amikor hallom, hogy egy mentőautó jön hátulról valamelyik versenyzőhöz, aki valószínűleg ‘benézte az egyik kanyart’.

Vége a 90 km-nek – újra beérünk a városba, szénné égve a triatlon ruhában, izomgörccsel a lábamban kicsit koordinálatlanul lerakom a bringát, felveszem a futócuccot és irány a pálya. Vár még ránk egy félmaraton – kinézek a versenyzőkre, akik már futnak. Ez a kép egy kicsit beleégett az agyamba. Hogy érthetőbb legyen miért, megpróbálom körülírni. Egy 70.3-as IRONMAN triatlonon félmaratont futni olyan érzés, mintha tegyük fel végigbuliztad volna a teljes hétvégét késő hajnalig, és valaki kitalálná, hogy hétfő reggel egy Nike félmaratont kellene futnod munkába menet.

A dolog legnehezebb része: a futás

Szép környezet, tomboló tömeg, extrém terhelés - mi kell még?

A futásnál már nem emlékszem minden részletre kristálytisztán, de arra igen, hogy a táv felénél már kontroll nélkül öntöttem magamra és magamba a hideg vizet a frissítőpontokon, no és az energiaszeleteket. A cél az volt, hogy beérjek szintidőn belül, mert ezt a dolgot kimondottan komolyan vették – ersze egyéb más szabályokkal egyetemben. Azt hittem, hogy du. 4-kor zárják majd a pályát, és el tudom képzelni annak az embernek az arcát, akinek már csak öt perc lenne hátra, és a szervezők beintenek, hogy pályazárás van. Végül közel 80 embert diszkvalifikáltak a versenyről különböző okok miatt.  Egyszer csak feltűnt az aréna, a végcél, ahol a nézők figyelték az éppen beérkezőket. Ráfordultam a célegyenesre. Előttem egy amerikai, majd két osztrák futott be, mögöttem egy brit, egy spanyol, majd egy lengyel. Mivel elnéztem a limitidőket, így meglepő módon több mint egy órával a zárás előtt sikerült beérnem, 7 óra 58 perces idővel, ami – valljuk be – nem egy világbajnoki eredmény, de egy újságírótól azért egészen jó. Az utolsó osztrák majdnem egy órát ment még.

Mi a tanulság?

Verseny után kellett még egy jó félóra, mire teljesen újraindítottam a rendszert agyilag és testileg is. Ezek után akár már normálisan is lehetett velem beszélgetni. Ilyen ez a triatlon. Az ember minden verseny után megígéri magának hogy ‘soha többet’, aztán valahogy észreveszi, hogy mégis ott áll a tóparton legközelebb is. Most már legalább értem, hogy miért.

Nézd meg a főoldalt is!
   



LIKE-olj!


Tényező.hu | Nem mindennapi hírek. Független, újságírók által fenntartott és szerkesztett, teljesen cenzúra mentes, tényeket, és magánvéleményeket tartalmazó elektronikus médum.

Print Friendly Nyomtatás Az oldal PDF verziója PDF

Ajánlott cikkek:

Szeptemberfeszt a Népligetben (videó)
Ne fényképezzé'!
Orbán: "Patás ördögöt kell a horizontra rajzolni"
Az igazi Kína
Interjú Fodor Gáborral
Interjú Hende Csaba honvédelmi miniszterrel
OBAMA győzőtt, vagy a választási rendszer?
Várkonyi Balázs - az Edigital titkáról
Club és folyosó ma
Mindennapi kenyerünk - dokumentumfilm
"A Szentkirályi titok" - Balogh Levente
"Hétköznapi Honvédelem" címmel TV műsor indul
Címkék:
, , , ,

Comments Closed

Nem lehet hozzászólni


Bejelentkezés
tárhelytárhely