1956 eseményei katonapolitikai nézőpontból (2.rész) – interjú Dr. Nagy Tamással | Tényező.hu

Ma 2019. december. 10, kedd, Judit napja van.

Támogassa a függetlenséget:

1956 eseményei katonapolitikai nézőpontból (2.rész) – interjú Dr. Nagy Tamással

Share

Most térjünk át a magyar katonák és a Magyar Néphadsereg szerepére. Mennyire voltak a magyar katonák benne az 1956-os eseményekben? Ugyanis nem igazán lehet látni olyan felvételeket, amelyekben komolyabb magyar katonai erők szerepeltek volna – viszont ahogy látom, a magyar történetmesélők erről egyszerűen nem is beszélnek. Mégis, akkor hol voltak a magyar katonák 56-ban?

A szovjet tanácsadói rendszer, ahogy ki volt építve a Magyar Néphadseregben a legalsó szintig – és mint említettem, ez egy felülről lefelé, szigorúan hierarchizált rendszer volt. Tehát a tanácsadók is felülről kapták az utasításokat, és annak megfelelően irányították az adott katonai alakulatot.

Tehát a „tanácsadók” valójában nem „tanácsot adtak”, (amit aztán a magyarok vagy megfogadtak, vagy sem), ilyen szempontból ez nem egy demokratikus rendszer volt – nyilván.

Régebben egy tanulmányomban amelynek „Tanácsadók vagy helytartók” volt a címe, bemutattam ennek a rendszernek a kiépülését és működését. Ma is úgy gondolom, hogy a tanácsadók inkább helytartói feladatokat láttak el. Tehát ezt úgy kell elképzelni, hogy a Magyar Néphadsereget, amikor átalakították, a szovjet mintát vették figyelembe. Na de egy átalakításnál mindig kellenek olyanok, akik segítenek. Mert a meglévők, azok valószínűleg azért mert más gyakorlatot követtek addig, nem mindenben fognak úgy ténykedni, mint ahogy az új modellben azt elképzelik. A frissen végzettek (akár itthon, akár a Szovjetunióban tanultak) kerültek hamar vezető beosztásba kerültek, de a szovjet tanácsadók végig ott álltak mellettük, tehát kvázi „ellenjegyezték” az intézkedéseiket. Ami azt jelenti, hogy ha nem volt ott a tanácsadónak a jóváhagyása, akkor nem biztos, hogy mindent végre lehetett hajtani. Ez nem azt jelenti, hogy a Magyar Néphadseregben nem volt magyar irányítási rendszer. Természetesen volt, de míg az első időben a tanácsadók befolyása nagyon erős, később már a háttérbe lépnek. Idővel. De ez már 10-20 évet is jelent. Azért azt ne feledjük, hogy a rendszerváltás előtt is voltak még Magyarországon tanácsadók – nem csak a honvédségnél, de a belügyminisztérium szerveinél, és a többi minisztériumban és háttér szerveknél is.

„1956. október 23-án és azt követően a Magyar Néphadsereg miért nem vonult ki, miért nem tett semmit?”

Azért, mert nem kapott rá parancsot. Tehát a magyar honvédelmi vezetés nem kapott a pártvezetéstől utasítást, hogy tegyen rendet. Gerő Ernő először kemény hangú beszédet mond, de azután nem történt semmi. Ha belegondolunk, akkor október 23-a napján a belügyminiszter előszőr engedélyezi, majd betiltja, végül mégis engedélyezi a 23-ai felvonulást, demonstrációt. Ekkor már látszik, hogy a hatalom nincs az erő teljében. Hezitál. A szovjet tanácsadók valószínűleg nem kaptak korrekt, és világos utasításokat, parancsokat Moszkvából, mert a szovjet vezetés ekkor még a lengyelekkel volt elfoglalva. Azért ezt párhuzamban kell nézni. Ahogy Magyarország segített, – a magyar forradalmi hangulat (nevezzük így), a politikai-, és tömegnyomás – ahogy támogatást adott a lengyeleknek, a lengyelek is úgy segítettek a magyaroknak, hiszen elvonták Moszkva figyelmét Budapestről. Tehát, ha a tanácsadók nem kapnak utasítást, nem fognak intézkedni. Ebben a helyzetben  a magyar katonai alakulatok parancsnokai hívták elöljáróikat a minisztériumot ahol azt a választ kapták: „tegyenek legjobb belátásuk szerint”. Egy katonai parancsnoknak ez a lehető legrosszabb válasz, amit kaphat. Ha sarkítom, akkor azt mondom – mint volt katona – hogy ilyenkor eldöntheti a katona, hogy most lőnek főbe vagy később. Tegyek „belátásom szerint” ? Honnan tudjam, hogy később, hogyan ítélik meg a parancsaimat, tetteimet? Egy szigorúan hierarchizált rendszerben, mint amilyen egy hadsereg, minden elem egymásra épül. Ott nem lehet azt mondani, hogy akkor „azt csinálsz, amit akarsz!”. Ezért nem csoda, hogy 1956. november 4-e után elkezdődtek a vizsgálatok, és nagyon sok parancsnokot felelősségre is vontak cselekedeteikért.  A Magyar Néphadsereg lényegében ezért volt bent a laktanyáiban.

Nem kaptak világos parancsot az alakulat parancsnokai arra, hogy bármi módon fellépjenek az események során. A katonák azonban laktanyáikban tartózkodva is szembetalálkoztak a tömeggel. Sok vidéki városokban a tüntető tömeg fegyvert követelt magának. Egy katona nem adhatja ki a fegyvert a kezéből, mert erre esküt tett, illetve akkor biztosan főbe fogják lőni. Ugye ismerős a Mosonmagyaróvári eset, ahol odáig fajultak a dologok, hogy sortűz dördült. Tehát a tömeg, amelyik a laktanyához ment, fegyvert követelt a katonáktól. Nagy valószínűséggel – mivel az egyik határőr laktanyánál történt – az egyik előre tolt figyelő feladatot ellátó fegyveres határőr, a tömeg nyomására elvesztette a fejét, és tüzelt. Elég egy lövés, és utána beindul a gépezet. Azt már nem lehet, vagy nagyon nehéz leállítani. És ilyenkor már halottak maradnak a helyszínen. Volt olyan vidéki alakulatparancsnok is, – ez egy rendszerváltás utáni magyar tragikomédia -,akinek az alakulatánál ugyanúgy megjelent a tömeg, hogy: „fegyvert!” szerezzen magának. A parancsnok – persze „tegyen legjobb belátása szerint” – nem adja oda a fegyvereket, de mivel a tömeggel nem akar konfliktust, fogadja a tüntetők küldöttségét. Elmagyarázza nekik, hogy nem lehet fegyvert adni, és végül abban állapodnak meg, hogy leveszik a vörös csillagot a kapuról. Leszedték. A tömeg hazament. Nem is történt semmi. 1956. november 4-e után, amikor a bizottságok sorra veszik az embereket, előveszik ezt a parancsnokot is: „Mit csinált?”. „Levette a vörös csillagot, tehát az ellenforradalmárokkal lepaktált!”. Visszavetik rendfokozatából, ami azt jelenti, hogy megnyújtják a kivárási időt (hosszabb idő után léptethetik előre), nem fog már nagy katonai karriert befutni. Pályafutása során sok negatív intézkedést kellett ennek a parancsnoknak elszenvednie. Nyugállományba vonul. 1990 után – amikor fordul a helyzet és az ellenforradalomból forradalom lesz – megint előveszik ezt az embert, és meghurcolják, hogy a felkelőket, a forradalmárokat nem segítette. Szóval, egy katonának nagyon nehéz a helyzete egy ilyen eseményben. És ha a politikai vezetés is fölteszi a kezét, hogy „tegyen legjobb belátása szerint”, az tényleg egy tragikus helyzet egy katonának. A Magyar Néphadsereg alakulatai 1956 októberében ezért nem vett részt nagy számban a fegyveres harcokban.

Ami majd november 4-e után történik, az sokkal érdekesebb. Előfordult, hogy a „Forgószél” hadművelet során – amikor szovjet csapatok elfoglalják Magyarországot, és leverik fegyveres ellenállást – magyar katonai laktanyákat körbe vettek, és elrendelték az objektumok kiürítését.  Hogy azután mi lett ezekkel a laktanyákkal, az már egy másik történet. De tény és való, hogy a Magyar Néphadsereget a szövetséges Szovjet Hadsereg katonái nem kezelték partnerként abban az időben.

A felszólítás után, hogy hagyják el a laktanyát, mi történt?

Ilyenkor valakit ott kell hagyni, hogy őrizze a laktanyát, de megtörtént, hogy nem maradt ott senki. És ahol őrzés nélkül marad objektum, oda a helyi lakosság előbb utóbb bemegy, és elviszi onnan azt, ami neki kell.

Mi lett ezekkel a laktanyákkal?

Voltak, amelyeket felújítottak, de ha a levéltári forrásokat, a honvédelmi minisztérium írat anyagát nézzük, 1956 után tömegesen voltak alakulat megszüntetések, leszerelések.

Később aztán újra berendezkedik oda a Magyar Néphadsereg, vagy az oroszok?

Akkor a Magyar Néphadsereg – november 4-e után – az elsődleges feladata (kivétel a speciális alakulatok, mint pl. légvédelem) karhatalmi feladatokat látott el, és az új hatalom megszilárdításában vett részt. A karhatalmisták lesznek az úgynevezett „pufajkások”, akik valójában katonák (tisztek, tiszthelyettesek, legénységi állomány) Ők azok, akik közbiztonság helyreállítása érdekében járőr- és karhatalmi feladatokat látnak el – ahogy benne van a nevükben. Tehát az új hatalmat fogják megszilárdítani – sokszor nem szimpatikusak a helyi lakósságnak. De hát, ez a feladatuk.

Ebben az az érdekes, hogy a legtöbb ember úgy gondolja, és így is emlékszik rá, hogy amikor Nagy Imre azt mondta, hogy „csapataink harcban állnak”, azt úgy kell értelmezni, hogy a magyarok (beleértve a katonákat is) az oroszokkal állnak harcban – ami ugye már eleve egy félreértésre ad alkalmat, hiszen tudjuk, hogy Magyar Néphadsereg összességében nem is tudott, és nem is akart beleavatkozni. De azért a polgári lakosság csak szerzett fegyvereket valahonnan. Honnan lett fegyverük?

Honnan szereztek? Feltörték a fegyverraktárakat, rendőrösökről, ilyen helyekről szereztek fegyvert. A Nagy Imre kormánynak honvédelmi minisztere, Maléter Pál volt, aki tényleg hitt abban, hogy sikerül konszolidálni a helyzetet, és ezért el is ment Tökölre tárgyalni a szovjet vezetéssel a szovjet csapatkivonásokról. Még egyszer hangsúlyoznám, tehát Magyarország 1955-ben éli át először a háborút követően, hogy nagy létszámú szovjet csapatok állomásoznak a területén. 1956 októberében viszont két szomszédos területről, tehát Kárpátaljáról, és Romániából még egyszer annyi erő fog beérkezni az országba, mint amennyit Ausztriából korábban áthoztak. Tehát az ország totális katonai megszállás alá került, és ezt a Magyar Néphadseregben a katonái is látták. Annak ellenére, hogy a korabeli Magyar Néphadsereg szigorú pártirányítás alatt állt, szerintem a korabeli katonai közvélemény nehezen viselhette ezt a látványos megszállást.

Sok ember képzeletében él az a kép, hogy valamikor bejöttek az oroszok, és már régóta itt voltak nagy számban, mire az 56-os forradalom bekövetkezett. De valójában inkább úgy zajlott, hogy az oroszok inkább Ausztria demilitarizálási folyamata miatt voltak itt kivonulóban?

Az a hit sokáig élt a magyarokban, hogy ha Ausztriából ki lehetett vonni a csapatokat, akkor majd Magyarországról is előbb-utóbb távoznak. Még egyszer mondom, kronológiailag: tehát a háború után közel nem akkora létszámban állomásoztak itt, mint majd 1955 után. 1955-ben a Varsói Szerződés létrejött – persze a szovjet csapatok előbb voltak itt, mint ahogy erről 1957-ben államközi egyezményben megállapodtak volna.

Mikor volt pontosan, amikor erre rádöbbentek az emberek a megszállás tényére?

1955-ben, amikor nagy létszámban betelepültek a szovjet csapatok Magyarországra. Volt, hogy a megszüntetett magyar alakulatok helyére, a frissen épített laktanyákba szovjet csapatok költözitek be. Minden nagy városból kivezető főútvonala mellett szovjet laktanya lett. Az 1956-os fegyveres harcok egyik fő tapasztalat volt a szovjetek számára, hogy a magyarországi diszlokációjának kialakításánál ellenőrizhessék fontosabb csomópontokat, városokat lehessen lezárni, illetve forgalmas vasúti és közúti csomópontokat lehessen ellenőrizni.

Érdekes ezek az egymást követő ellentétes irányú katonai le-, és felszerelési folyamatok.

53-tól kezdődik, onnantól kezdve a Magyar Néphadsereget folyamatosan szerelik le, csökkentik a létszámát, és 55-től pedig megjelennek a szovjet katonák. Tehát ennek az érzületnek is jelentős szerepe lesz majd a fegyveres harcoknál, amikor elkezdenek a szovjet csapatokkal harcolni.

És 56 után?

Még nagyobb létszámú szovjet csapatok települnek be, és olyan diszlokációt vesznek fel, amiből aztán világossá válik, hogy itt nincs „ugri-bugri”. De visszatérve 1956 októberére. A Nagy Imre kormány követelésére megkezdődik azoknak a szovjet csapatoknak a kivonása Budapestről, amelyek még az úgynevezett első bevonuláskor október 24-én hajnalban érkeztek a magyar fővárosba. Maléter Pál honvédelmi miniszter vezetésével kormányküldöttség megy Tökölre, hogy a szovjet Különleges Hadtest vezetőivel tárgyaljon a további szovjet csapatkivonásról. A szovjet vezetés előzetesen tárgyalási szándékát fejezte ki, de a beérkező magyar delegációt a szovjetek letartóztatták.

Érdekes, mert Maléter Pál is úgy él sokak tudatában (hasonlóan Nagy Imréhez, aki ugye bemondta a „csapataink harcban állnak” mondatot a rádióban, de nem adott parancsot a honvédségnek) mint ha mondjuk egy napi szintű főparancsnoka lett volna a szovjetek ellen irányuló támadásoknak – holott ez enyhén szólva nem így történt.

Maléter, egy ambiciózus, tisztességes fiatal tiszt volt, aki az események során honvédelmi pozícióig jutott el. Ő kinevezését követően azonnal hozzálátott feladatai megoldásához. És az egyik fontos feladata volt – amivel megbízta a kormány -, hogy tessék elkezdeni a tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonásáról.

Malétert mikor nevezték ki honvédelmi miniszternek?

Nagy Imre miniszterelnök 1956. november 2-án nevezi ki Maléter Pált honvédelmi miniszternek. Tragikus sorsa jól mutatja, hogy az egyenruhások sokszor kényszerpályán mozognak.

Mert ugye Maléter azzal lett megvádolva, hogy az oroszok ellen szervezkedett.

Maléter október 23 után fegyveres csoportokkal is tárgyalt a fegyverletételről. Amikor itt Budapesten különböző fegyveres csoportok létrejöttek, annak senki sem örült igazán a magyar vezetésben. Nem hiszem, hogy a korabeli magyar miniszterelnöknek ez nagy örömet okozott volna. Ezeket a fegyveres csoportokat konszolidálni kellett, majd megszüntetni. Logikus. Csak hát az események másképpen alakultak

Az emberek többsége 1956-ra úgy tekint, mint egy össznépi harcra, és olyan értelemben nemzeti ügynek tartják, hogy ebben szinte mindenkinek részt kellett volna vennie. Mint ahogy a pesti srácoknak, és az egyetemistáknak, úgy mindenkinek. Csak ugye sok embernek nem tiszta, hogy a fegyveres erőket nem igazán a magyarok irányították- pl. az orosz tanácsadók miatt sem. Nyilván Nagy Imre nem is biztos hogy tudott volna parancsot adni egy totális fegyveres ellenállásra, mint miniszterelnök.

A korabeli magyar irányítás szovjet befolyás alatt állt. Ebbe ne menjünk bele, mert ez a „mi lett volna ha” kategória – egy történész ilyet nem tesz.

Az 1956-os harcok, politikai események, és a többi kapcsán világosan kell látni, hogy ebben a forradalomban együtt volt a változást akaró értelmiség, amely zömében baloldali volt, a dolgozók tömegeivel. Az emberek el akarták törölni az egész Rákosi-korszakot, egy sokkal élhetőbb viszonyrendszert akartak létrehozni. A dolgozók tömegei (ahogy régen mondták, a munkások és parasztok) Jól akartak élni. Elegük volt abból, hogy rengeteget gondolkoznak, és alig kapnak érte fizetést. Ugyanaz a helyzet Magyarországon is, mint ami Berlinben, Poznanban volt, a tömeg jól szeretne élni. Az elégedetlenség beletorkollik egy fegyveres harcba. –  ami Budapesten lesz a legintenzívebb az országban – ahol már azért sokféle erők együttműködhetnek. A magyar néplélekben a forradalom, az mindig egy olyan aranyos-kedves – majdnem azt mondom, hogy – kedves dolog. 1848-ról is azt tanítják, hogy kvázi egy nap alatt békésen megváltották a világot, és Magyarország független lett; utána pedig már csak szabadságharc zajlott, – ami nem igaz. Tehát ha forradalom, akkor arra kell gondolnunk, mint ami Franciaországban 1789-ben elkezdődött, vagy ami 1917-ben Oroszországban. Csak hát a magyar gondolkodásba az nem illik bele, mert azt inkább polgárháborúnak nevezzük, meg nem tudom minek. Nem! A forradalom az egy nagyon kegyetlen dolog. Akkor megszűnik a közbiztonság, az ember vagyonbiztonsága. Sok minden, ami addig az életben megszokott volt eltűnik, és sok féle erő együttműködik valami ellen. Addig világos, hogy mi ellen, de utána majd egymás között le fogják játszani a dolgokat. 1956-ban is mennyi minden együtt volt. Petőfi-kör, az indításnál a diákokkal, majd munkástanácsok, értelmiségi körök, és ne felejtsük el Mindszenty Józsefet sem, mert amikor őt kihozzák, az is egy újfajta irányvonalat képvisel abban a pillanatban. Ezek mind együtt voltak. Miért? Hogy a régi rendszer tűnjön el, meg a szovjetek menjenek haza. De már mindegyik áramlat kezdi megfogalmazni a saját elképzelésit. A korabeli magyar táradalom ezért idővel nem is marad egységes. Nem is lehetett egységes, mert sok féle erő volt együtt jelen, és a korabeli magyar társadalomban sem mindenki élte meg pozitívan ezeket a napokat. Voltak, akik nagyon nagy vesztesei lettek a történteknek. Akiknek a hozzátartóit atrocitás éri, az biztosan nem fog pozitívan viszonyulni a történtekhez. De hát ez minden forradalom esetében így van. Csak erről – még egyszer mondom – a magyar emberek nem szeretnek beszélni. És ez a probléma.

De egyébként voltak olyan kisebb-nagyobb magyar katonai alakulatok akik ugye a felülről jövő utasítást – „tegyenek legjobb belátásuk szerint” – úgy értelmezték, hogy a nép mellé álltak?

Ha a parancsnokok nem kapnak konkrét utasításokat, ők nem fogják csak úgy az alakulat erőit kivezényelni a laktanyából. Tehát egyben tartják – ilyenkor mindig ez a legfontosabb. Amikor a rétsági harckocsizók parancsot kapnak arra, hogy Budapestre jöjjenek a pártház véádelmére az világos, de, hogy mindezt fiatal vidéki katonáknak kell végrehajtani úgy, hogy nem rendelkeznek Budapesten helyismerettel, az már tragikus. (Abban az időben nincs- tegyük hozzá, még mobiltelefon sem). Így aztán a harckocsizók felkészületlenül belecsöppennek az események fő sodrába. De ez már nem konkrét parancsnoki utasításra történik. Feltétlenül meg kel említeni, hogy a Köztársaság térnél (a pártház ostrománál), amikor a magyar harckocsik elkezdik lőni a pártházat, nincsenek tisztában a kialakult helyzettel. Az események során minimálisan fordult csak elő, hogy szovjet és magyar csapatok között fegyveres összetűzés zajlott le. A Magyar Néphadsereg katonái ebben az időben inkább bent a laktanyában tartózkodtak. 1956 november 4-e után elvétve magyar katonák is részt vettek a szovjetek elleni fegyveres harcban.

Nyilván, ha a mai ismereteinkkel felvértezve utaznánk vissza az időben, akkor a két oldalon, egymással szemben felvonult erők kapcsán (és különösképpen azért, mert a Magyar Néphadsereg nem állt az emberek mellé) kristálytisztán előre látható lenne, hogy a kis számú civilek alkotta, utánpótlással nem rendelkező felkelő csoportokat nagyon rövid idő alatt el fogják söpörni a szovjetek.

Volt aki ezt látta, mert így gondolkozott, volt aki nem és ezért készültek az ellenállásra. Utólag nyilván mindig, minden sokkal könnyebben átlátható. Azért sok minden történhet a politikában. Egy biztos: hogy óriási volt a szovjet túlerő. Tehát – még egyszer mondom – a szovjet csapatok 1955-től mér nagy létszámban állomásoztak Magyarországon. És még egyszer ugyanannyi jött majd 1956-ban. Tehát ezt a magyar lakosság látta. A Magyar Néphadsereg kapcsán pedig meg kell jegyezni, hogy a politikai vezetés – Nagy Imréék nem rendeltek el egy általános mozgósítást, persze idejük sem volt rá. Amikor elhangzik, hogy „csapataink harcban állnak” ezt követően a Magyar Néphadsereg nem kapott konkrét, egyértelmű parancsot a fegyveres harc megkezdésére.

Ugye ez a leghíresebb beszéde Nagy Imrének, és ugye sokan azt nem is tudják, hogy ez mikor hangzott el, mert úgy gondolják, hogy amikor „bejelentették a forradalmat”, az után mondta ki valamikor.

Nagyon érdekes a forradalom megnevezés. Az első időben forradalomnak hívták. Kádár beszédeiben is októberben, még forradalomról hallani. Mindenki ezt fogadta el. Ezt nem utólag találták ki, ez akkor így született meg hogy forradalom. A forradalom nem tömeggyilkosságokkal kezdődik, hanem egy gyors ütemű politikai változással – a régi rendszernek a lebontásával. A Magyar Néphadsereg se ellene, se mellette nem lépett fel látványosan.

Konkrétan mit jelentett, amikor Nagy Imre kimondta hogy „csapatanink harcban állnak” ?

A fegyveres harcok folytatódnak. Ennyi.

Gyakorlatilag ez azt jeleni, hogy a polgároké?

Kvázi polgári ellenállás. Tehát nem azt mondja, hogy „a Magyar Néphadseregnek utasítást adtam”. Ilyen nem hangzik el.

De gyakorlatilag egy miniszterelnökről beszélünk.

De a honvédelmi miniszter ilyenkor már „ki volt kapcsolva”. Mint mondtam letartóztatták Tökölön.

Ezek szerint valószínűleg nem is tudott volna utasítást adni, mint miniszterelnök.

Nem, mert az egész vezetési rendszer le volt bénulva. Az új honvédelmi minisztert a szovjetek letartóztatták Nagy Imre nem mondta ki, hogy a Magyar Néphadsereg alakulatai harcolnak. Ez nagyon lényeges. De a kialakult helyzet külön érdekessége, hogy ebben az időben tömegek hagyták el Magyarországot, köztük katonák is.

Ez gyakorlatilag egy ablaknak is tekinthető.

Ez egy exodus. Kinyitották a szelepet.

Ugye már 56 előtt is rengetegen el akartak menni, csak nem lehetett.

Ha le van fojtva – mondjuk, ahogy szokták mondani a kuktában is – a nyomás, a gőz, és nincs szelep, akkor előbb-utóbb az felrobban. Képletesen szólva ez történt Magyarországon is. Halmozódott az elégedetlenség, és az emberek nem tudtak változtatni sorsukon, és elmenni sem tudtak. Amikor viszont erre lehetőség nyílt, akkor tömegesen, kb. kétszázezren hagyták itt a hazájukat. Nagyon sok emberről van szó.

 

Az interjú első része itt található:
http://www.tenyezo.hu/csapataink-harcban-allnak-1956-katonapolitikai-nezopontbol/

 

Névjegy:


Dr. Nagy Tamás

Hadtörténész. Volt egyetemi oktató, a hadtudomány PhD doktora, a Magyar Honvédség volt hivatásos katonatisztje, nyugállományú alezredes. Főbb kutatási területe a hidegháború, doktori értekezését az 1956-os időszakig terjedő katonapolitikából (“Fordulattól-forradalomig, a Magyar Dolgozók Pártja katonapolitikája 1948-1956.” címmel) írta. Hosszú évekig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia, majd a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtörténelem és Biztonságpolitikai tanszékén tanított. Szolgált a NATO iraki missziójában is, majd a Honvédelmi Minisztériumban is. 2012-ben nyugállományba vonult. Nyugállományú katonatisztként, hadtörténészként, továbbra is tudományos kutatásokat folytat. Jelenleg a hidegháborús külföldi magyar katonai szerepvállalások témakörét dolgozza fel, különös tekintettel az 1973 és 1975 között Vietnamban működött Nemzetközi Fegyverszünet Ellenőrző Bizottság (ICCS) tevékenységét. Számtalan hadtörténelmi és katonapolitikai publikációja jelent, és jelenik meg.

Nézd meg a főoldalt is!
   




LIKE-olj!


Okleveles kommunikáció-, és médiaszakértő, katonai szakújságíró.

Print Friendly, PDF & Email

Ajánlott cikkek:

A katonai kommunikációra is jellemző konformitás jelenségének a vizsgálata
A medinai NATO radarépítés (policy paper)
A csoportgondolkodás vizsgálata a honvédségnél, és más fegyveres szervezeteknél
1956 eseményei katonapolitikai nézőpontból (1.rész) - interjú Dr. Nagy Tamással

Comments Closed

Nem lehet hozzászólni


Bejelentkezés
tárhelytárhely