Ma 2017. augusztus. 18, péntek, Ilona napja van.

Támogassa a függetlenséget:

Club és folyosó ma

Share
Mikszáth Kálmán (Benczúr Gyula festménye)

Mikszáth Kálmán (Benczúr Gyula festménye)

Szinte mindegy is melyik kormány, melyik tagjáról beszélünk (tisztelet a kivételnek) de az elmúlt huszon-valahány év semmiben nem különbözik a Mikszáth által olyan jól ismert Tisza Kálmán által vezetett valamikori kormány korrupciós referenciáitól. Mikszáth könyvét akár most is kiadhatnánk.

 

 

 

1893, 2012. 119 év telt el azóta, hogy Mikszáth megírta a politikai korrupció, az önzés, az amatőr maradiság, és egyben a modern, ámde embertelen bürokratizmus egyébként vidám hangulatú könyvét, annak – indenkori – természetrajzát. Érdemes elolvasni ma is, minden szava valódi kincs. És mint ahogy Móricz Zsigmond Rokonok című könyvére, erre is áll: a regényben leírtak Magyarországon, szinte minden történelmi korban igazak.

Nem kell azonban egy, másfél évszázadra visszatekintenünk. Elég csupán a második világháborút követő szocialista gondolatkísérlet utolsó napjáig visszalapozunk a történelem vérrel, hazugsággal, és persze politikai korrupcióval telt lapjain. Az orosz katonai megszállással terhelt munkás-paraszt vezetés sanyarú, buta évtizedei után gondolatban legyünk ott újra 1990-ben, akkor, amikor Magyarországon újra beköszöntött demokratikus világ, szép új korszaka. Önök is érzik a szabadság, és a lehetőségek illatát? Sokan – talán, szinte mindenki – azt hitte, hogy mindez egyet jelent majd a demokratikus eszmék valódi felvirágzásával, és végre új lapot kezdhetünk, végre okosan, végre szépen. Akkor még süldő kis malacokként próbálgattuk a lehetőségeket,  és frissen, fiatalon próbáltunk meg felfelé mászni a demokrata világ csúszós emelkedőjén.

Nagy Imre újratemetése (rendszerváltás - 1990)

Nagy Imre újratemetése (rendszerváltás - 1990)

Persze azt már akkor is látták az érettebb elmék, hogy a politikai természetű változások koránt sem fognak majd együtt járni a gazdaság gyors szárba szökkenésével. Pontosabban fogalmazva – az emberek elvárása alapján – a Nyugat-Európai jóléti életszínvonal rövid időn belüli elérésével. Sőt, még  Ausztria életszínvonalának akár csak a tíz-tizenöt éven belüli megközelítésével sem. De pontosítsunk tovább. Az optimisták akkoriban az osztrák életminőség elérését 5-6 évre taksálták, a mérsékelt realisták legalább 15 évre. Azoknak a keveseknek pedig, akiknek volt némi fogalmuk – a társadalom valódi politikai átalakításának a sanyarú lassúságáról a világ más helyeiről, azok azt mondták, hogy minimum másfél évtizedre lesz szükség csupán ahhoz, hogy a legtöbb területen elérjük majd saját magunk egykori – vagy ha úgy tetszik jövőbéli  -  1988-as életszínvonalát. Akkoriban persze kevés helyen lehetett ilyen féle véleményekkel találkoznunk, mert a közönség értelemszerűen nem volt vevő az ilyesféle negatív prognózisokra. Nos, egy biztos: ha összehasonlítjuk a különböző verziókat, ki kell mondanunk az igazságot: végül az utóbbiaknak lett igazuk.

No de mindez csupán a rövid  felvezetése lenne a “Club és folyosó” cikknek. Célja nem több, mint hogy ráébresszen bennünket arra, hogy az optimista beállítottság nem mindig a helyes oldalon található. Ha a túlzottan pozitív, és reménykeltő elgondolások túlsúlyba kerülnek a realitás ellenében, és az emberek a rájuk ható óriási erők figyelembevétele nélkül próbálják  meg kigondolni a saját, és országuk sorsát, az nem szokott működni. Mert ezek az óriási erők igen nagy hatást képesek kifejteni még az egyszerű emberi sorsokra is, nem még egy nemzetére. Akkor is, ha az ember nem hajlandó ezeket meglátni.

Nos, tehát ahogy említettem, képzeljük el hogy újra 1990 van. Amikor is a helyett, hogy a rég áhított szabadság által hajtottan az emberek kiártották volna magukból a korrupciót, az  önérdekek túlsúlyát , és persze a bürokratikus lelketlenségnek, és a régimódi, buta csökönyösségnek azt a fajta keverékét amely már az előző rendszerben sem szült jó vért, és nekikezdtek volna egy nagyon okos demokratikus intézményrendszer felépítésének  – amely nem csak formájában, de belső szerveiben is a közjót szolgálja – nos mindezek helyett egy idő után inkább a széthúzást, a vagyonok és pozíciók átmentését, és a zavarosban halászást lehetett látni.

Kádár János (1956-1988-ig vezette az országot)

Kádár János (1956-1988-ig vezette az országot)

A váltás utáni években, évtizedben csecsemőkorban volt a magyar demokrácia, amelynek nap szintű működését, buktatóit, és valódi természetét mindenkinek, az egész magyar társadalomnak a nulláról kellett – volna – megtanulnia. Azért nem azt írtam, hogy újratanulnia, mert ebben az értelemben nem igen volt jogfolytonosság.  1945-47 után ugye ott volt a Vörös Hadsereggel támogatott egypárti diktatúra négy és fél évtizede. Ez már magában is közel öt különböző korszakra osztható, mert az 1957-58-as kádári korszak köszönőviszonyban nincs a 70-80-as évek szocializmusával. Persze ez is egy olyan téma, amelyet át kellene beszélnie az egész társadalomnak, de mikor kerül erre sor – Hagyjuk is.

De mi is volt a szocialista világ előtt? Demokrácia? A második világháborúba vezető , és az alatt regnáló korszak parlamentjei korántsem voltak nevezhetőek demokratikusak. Jó kérdés annak a megfejtése, hogy vajon melyik lehetett a legutolsó “demokratikus” kormány a második világháború kormányai előtt. Ennek a kérdésnek a megválaszolását az olvasóra bízom -  azt gondolom nem lesz könnyű. Ugyanis ha csak a Teleki kormányig visszamegyünk, már akkor észrevehetjük a jeleket, miszerint amikor 1921-ben a kormányfő rendeletileg betiltotta a számára rivális politikai pártot, és azt rendőrséggel üldöztette, az minden volt, csak nem demokratikus. És akkor még másról nem is beszéltünk.

Kun Béla Csepelen munkásokat agitál (Tanácsköztársaság - 1919)

Kun Béla Csepelen munkásokat agitál (Tanácsköztársaság - 1919)

Az Teleki kabinetet követő kormányokat, amelyek egyre jobban hajlottak a németbarát irányba pedig jobb ha fel sem vetjük. Teleki kormányalakítása előtti hónapban volt  ugye a trianoni békeszerződés, előtte pedig a Tanácsköztársaság, majd ha még jobban visszaforgatjuk a történelem kerekét, az Őszirózsás forradalom. A Tanácsköztársaság idején az országot, tejhatalmúlag irányító Forradalmi Kormányzótanácsnak egyébként volt elég baja azon kívül hogy a demokratikus működés cizellálására koncentráljon, gondoljunk csak a “román-cseh-szerb-francia” katonai betörésekre. Az persze igaz, hogy a 1919-ben valóban eső ízben szavazhattak a nők, ami azért igen komoly eredmény, ámde a közép, és nagybirtokok államosítása szintén mindennek nevezhető, csak nem demokratikus intézkedésnek nem. Ahhoz pedig, hogy mennyire nem volt demokratikus lépés,  hogy a rendőrséget és a csendőrséget a hírhedt Vörös őrséggel váltották fel , elég annyi  adalék, hogy a szervezetet az utolsó napokban egy később újra reflektorfénybe került ember, egy bizonyos Rákosi Mátyás vezette. Az a Rákosi Mátyás, aki későbbi működése alatt közel 300 000 embert telepíttetett ki, és embertelen körülmények között dolgoztatott pl. a Hortobágyon. (Az oroszok pedig Sztálin halála után három hónappal berendelték, és a világ végére, és első lépésben egy Moszkvától 1500 kilométerre lévő településre száműzték.)

Lépjünk még hátrébb a történelemkönyvek lapjain.

Első világháború. Az előtt pedig Osztrák Magyar Monarchia, 1867-től, a Kiegyezés után.

És itt álljunk meg egy kis teoretikus, és első ránézésre értelmetlennek tűnő kalkuláció okán. Ha a monarchia utolsó évében valaki huszonéves volt, akkor az 1990-es rendszerváltás után már valahol kilencven, és száz között lehetett. Neki még lehetett talán némi tapasztalata, emléke egy “néha talán demokratikus jelleget öltött törvényhozás”-ról. Bevallom: bizony igen kevés kilencen éves öregurat láttam a politika világában akkoriban. Az megint nagy kérdés mennyire nevezhető demokratikusnak az Osztrák Magyar Monarchia mint olyan.

Tehát maradjunk annyiban, hogy senkinek fogalma nem volt arról, hogy mi lesz itt a rendszerváltást követő években, csak halvány sejtelmei, és vágyálmai. És ez kihatott a történésekre is – magyarul, olyan is lett.

Az egypártrendszer káderei, és magasabb pozícióban lévő tagjai szépen átmentették magukat, és megcsinálták magukat és későbbi vagyonukat a korábbi pozíciójukból adódóan.

És most jön képbe Mikszáth regénye, a “Club és folyosó”.

A demokratikus világban való kezdeti kapálózás után (és miután a privatizációból, az állami tulajdon törvényes elherdálásából, az olajszőkítési  projektekből, illetve millió és egy kisegítő módszerekből nagyobb pénzeket raktak össze) lassan megtanulták a korrupció Mikszáth által olyan jól ismert formáit is. Szinte mindegy is melyik kormány, melyik tagjáról beszélünk (tisztelet a kivételnek) de az elmúlt húszon-valahány év semmiben nem különbözik a Mikszáth által olyan jól ismert Tisza Kálmán által vezetett valamikori  kormány korrupciós referenciáitól. Mikszáth könyvét akár most is kiadhatnánk, de egy, négy, nyolc, tizenkettő, vagy tizennégy évvel ezelőtt is. Mert ami nekünk jutott a rendszerváltás utáni időszakból, az nem más mint a mindent áthálózó korrupció, az érdemtelenül megkapott pozíciók ideges hajhászása, a gazdasághoz való nem értés, az embereket hülyének néző bürokrácia túlburjánzása, és mindenekelőtt az állami pénz saját részre való átjátszása, az emberek semmibe vétele, és persze annak a szókincsnek, és retorikai fordulatoknak az alapos kitanulása, és előadása a parlamentben, miszerint milyen jól is szolgálják a társadalmat.

Tisza Kálmán benyújtja lemondását (1890)

Tisza Kálmán benyújtja lemondását (1890)

Mert a közember bár igen sok dologból kimarad, de egyből csaknem bizonyosan nem tudott. Ez pedig a korrupció. Csak éppen hogy nem ő részesedik belőle, hanem őt lopják meg vele. Mikszáth könyvét olvasva azt kell mondanunk: így volt ez száztíz éve, és így van ez most is.

A “Club és folyosó”-t talán legjobb lenne ingyen osztogatni a tisztelt képviselő uraknak.

Ha ugyanis néhány nem túl okos jövendőbéli miniszter a bűn ösvényeire kívánna lépni általa, vagy csak a saját feje után esve, és talán ezt használná vonalmértékül, azzal bizony mégiscsak sokkal jobban járnánk, mint ha a saját gömbölyű kis feje után próbálná meg megpróbálni ugyanezt. Mert ugye egy öreg, régimódi képviselőnek legalább volt némi stílusa is a lopáshoz. Nem mindig az egész húsos fazekat lopta el – mint a maiak, tegnapiak, és ne adja az ég hogy a holnapiak is – csak merített belőle. Nos, azt gondolom, ezekből az apró kis különbségekből igen jelentős meglepetések tudnak kialakulni majd, miután ezek a mélyen sohasem tisztelt uraságok megérdemelten fogják majd elhagyni a földi porhüvelyüket, és Szent Péternél fognak kopogtatni hogy merre induljanak el.

 

Nézd meg a főoldalt is!
   



LIKE-olj!


Tényező.hu | Nem mindennapi hírek. Független, újságírók által fenntartott és szerkesztett, teljesen cenzúra mentes, tényeket, és magánvéleményeket tartalmazó elektronikus médum.

Print Friendly Nyomtatás Az oldal PDF verziója PDF

Ajánlott cikkek:

Ellenség a kapuknál? Kína és Magyarország
9/11 - igazság? Médiahazugságok nélkül?
A narancssárga csillag
PRAVDA: A terrorizmus elleni háború nem létezik
A helyzet 'fantasztikus', de nem reménytelen
A tévedés következő stációja - a Jobbik.
Interjú Hende Csaba honvédelmi miniszterrel
Egyetemista önkéntes katonák - interjú
Márai: mi is a "jobboldaliság"?
Várkonyi Balázs - az Edigital titkáról
Beültünk az iskolapadba
Egyetem vagy munka mellett is lehetsz katona
Címkék:
, , , , , , , ,

Comments Closed

Nem lehet hozzászólni


Bejelentkezés
tárhelytárhely