Az utóbbi két, de sokkal inkább egy évtizedben ránk zúdult különböző kommunikációs eszközök elméletileg egyre közelebb hozzák egymáshoz az embereket, és megkönnyítik a kapcsolattartást. Vagy mégsem?

Évekkel ezelőtt a cím kijelentő módja még megkérdőjelezhetetlen volt, mostanában azonban úgy tűnik, mintha ismét felsejlene a múlt. Újra a sorok között kellene írnunk, az olvasóknak pedig hasonló módon kellene értelmezniük az információt?

A lapok ma már nem a jogszabályokkal, vagy egy pártállam központi nyomásgyakorlásával vívják meg a harcukat ha lehoznak egy-egy cikket, hanem sokkal inkább statisztikai számokkal, marketing és gazdasági mutatókkal. Bár, az utóbbi időben ilyen téren mintha újra felsejlene a múlt.

Hosszú évek óta figyelem a választásokat. Azt kell mondjam, mára eljutottunk odáig, hogy egy képviselőválasztáson nem képviselőkre szavazunk hanem pártokra. Ez körülbelül olyan, mint ha a zöldségesnél nem barackot vagy spenótot kérnénk, hanem azt mondanánk: kérek két kiló kéket, vagy valami zöldet.

A minap gyanútlanul belevágtam egy Budapest-Miskolc kiruccanásba az autópályán, és azt kell mondjam, lehetetlen nem észrevenni hogy egyre kevesebben és kevesebben használják az úton az – egyébként kötelező – irányjelzési funkciót. Tudjuk hogy a téma az utcán hever, no de ennyire?

A kínaiaknál – erkölcsi szempontból nézve – a másolás hosszú évszázadok óta pozitív fogalom, szöges ellentétben az európai felfogással. A jót másolni ugyanis erény. És egyre jobban másolnak.