Ma 2017. december. 14, csütörtök, Szilárda napja van.

Támogassa a függetlenséget:

A rovat további cikkei ‘Gazdaság’

Balogh Péter interjú: „10 NNG méretű cég, 10 éven belül, 10 ezer emberrel.”

Balogh Péter interjú: „10 NNG méretű cég, 10 éven belül, 10 ezer emberrel.”

Balogh Péter: születetett 1977-ben Gödöllőn. Hét évesen kapta meg első számítógépét, 18 évesen vállalkozásba kezdett. Társalapítóként neki köszönhetjük a világszerte használt iGO navigációs rendszert – a kevés számú magyar világcég egyikének az alapítója, volt tulajdonosa és vezérigazgatója.

Az Euronicsból ki, az Expertbe be

Az Euronicsból ki, az Expertbe be

A semmiből az ország egyik legnagyobb műszaki áruházláncát építette fel Fekete Zoltán, majd idén januártól elhagyta az Euronicsot, és Expert néven új üzletláncot indított el. Az Euronics így két részre szakadt, az ország egyik felében lévő boltok maradnak a márkánál, a másik feléből Expert lesz.

Az “Aranyember” – Klapka György

Az “Aranyember” – Klapka György

A 85 éven túl is aktív üzletember most éppen reklámügynökség alapításába fogott, de már jól jövedelmez a közel két évtizeddel ezelőtt indított dióbiznisz is. Az aranykereskedelem egyre kevésbé érdekli, úgy fest, lassan fel is hagy vele. Egyszemélyes vállalatként “működik”.

“A Szentkirályi titok” – Balogh Levente

“A Szentkirályi titok” – Balogh Levente

A Szentkirályi tulajdonosát az egyik legsikeresebb üzletembernek tartják a régióban, “vízkirálynak” is nevezik. Balogh Levente még mindig családi vállalkozásként tekint a cégre, amelynek árbevétele 6 milliárd forint fölé kúszott, és éves szinten több mint 200 millió liter ásványvizet forgalmaz.

Mindennapi kenyerünk – dokumentumfilm

Mindennapi kenyerünk – dokumentumfilm

Ez a megdöbbentő dokumentumfilm kommentár nélkül mutatja be az európai élelmiszeripar helyszíneit, alapanyagait és szereplőit. Rendező: Nikolaus Geyrhalter Szereplők: gyári dolgozók.

Várkonyi Balázs – az Edigital titkáról

Várkonyi Balázs – az Edigital titkáról

“A gimnáziumban a nyári munkák alatt mindenkinek valami dolga volt – pl. fagyizóban árult, szórólapozott. Én normális családi körülmények között éltem, nem kényszerített senki. Hogy mégis csináljak valamit, eladtam az otthon kapott számítógépemet az expressz újságban ? így indult a karrier.”

Őstulkok, avagy a magyar média működési módja

Őstulkok, avagy a magyar média működési módja

Azt hinné az ember, hogy nagy példányszámú, nyomtatott lapoknak írni kimondottan jó dolog. Végül is nagy, patináns médiumokról beszélünk, no és ott van persze a nyomdafesték illata is. Jó dolog is az amikor legördül a cikked a nyomdagépek közül. A valóság ettől már nem is állhatna távolabb.

Újabb gazdasági világválság közeleg?

Újabb gazdasági világválság közeleg?

Amerika több mint 14 billió dollárral tartozik a világ többi országa felé. A külső adósság összege tehát a GDP (teljes bruttó nemzeti össztermék) kb. 100%-ának megfelelő. Kína jelenleg még finanszírozza. Nouriel Roubini (aki már 2005-ben előre látta az első válságot) szerint újabb világválság közele

A birodalom után

A birodalom után

Az amerikai birodalom sokban hasonlít a rómaihoz, bár azért jelentős különbségek is felfedezhetőek a két rendszer között. Pl. hogy nincsenek már gladiátorok. Illetve vannak, csak éppen K1-nek hívják őket. A másik különbség, hogy az USA nem indít hódító háborúkat. Várjuk csak: illetve mégis.

Közgazdaság és szociális érzékenység

Közgazdaság és szociális érzékenység

Ha megpróbáljuk feltérképezni a jelenlegi kormánypolitika gazdasági aspektusait és a mögöttök húzódó elveket, nagyon érdekes összefüggésekre bukkanhatunk. Főleg akkor, ha nem csupán közgazdasági szemmel nézzük a sokszor drasztikus gazdasági átalakításokat.

Miért nem tudnak motiválni a vezetők?

Miért nem tudnak motiválni a vezetők?

A vezetők számtalanszor felteszik a kérdést: mivel tudnák motiválni a munkatársainkat? A válasz legtöbbször a pénz, de valójában nem ilyen egyszerű a megoldás. Sőt, az extra pénz az esetek jelentős részében – meglepő módon – még ront is a helyzeten.

Egyre jobb a kínai Rolex

Egyre jobb a kínai Rolex

A kínaiaknál – erkölcsi szempontból nézve – a másolás hosszú évszázadok óta pozitív fogalom, szöges ellentétben az európai felfogással. A jót másolni ugyanis erény. És egyre jobban másolnak.



HIRDETÉS

Bejelentkezés
tárhelytárhely