Ma 2017. december. 14, csütörtök, Szilárda napja van.

Támogassa a függetlenséget:

Balogh Péter interjú: „10 NNG méretű cég, 10 éven belül, 10 ezer emberrel.”

Share

Balogh Péter

Ha a magyarországi cégek világsikere a téma, nem túl meglepő módon sok esetben a te neved szokott felmerülni az első helyen. Mit gondolsz erről?

 Balogh Péter (“Petya”): Születetett 1977-ben Gödöllőn. Hét évesen kapta meg első számítógépét, 18 évesen vállalkozásba kezdett. Társalapítóként neki köszönhetjük a világszerte használt iGO navigációs rendszert – a kevés számú magyar világcég egyikének, az iGO-t fejlesztő, közel 1000 alkalmazottat foglalkoztató, magyarországi központú NNG-nek a volt tulajdonosa, és vezérigazgatója.

Balogh Péter: Mindig kicsit zavarba hoz. Azért nem lenne rossz, ha lenne még száz másik ember, akit ilyenkor elő tudnának venni. Ugyanakkor egy kicsit büszke is vagyok, mert azt hiszem, hogy ennek a 2.0-s vállalkozó generációnak az egyik példánya vagyok, amiből még nincs sok az országban, de reméljük, hogy egyre több lesz. A rendszerváltás körül a nagy átalakuláskor egy kicsit más gondolkodásmód uralkodott még: volt az 1.0-s vállalkozó réteg, aki nem feltétlenül a globális piacon, és, vagy nem tiszta versenyben játszva érte el a sikereit. De azt is látom, hogy a hozzám hasonló emberekből, és a hozzám hasonló sztorikból is egyre több kezd lenni, ahol saját lábukon, a saját életüket, idejüket áldozva az emberek fel tudtak építeni sikeres, globális történeteket. Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos, mert ez egyben egy kicsit talán abban is segíti az országot, hogy legyenek követhető, másolható minták, és minél többen ebben az irányban is megpróbáljanak érvényesülni.

Milyen érzés, hogy az általad is létrehozott navigációt használja a fél világ?

Ez valahol jó érzés, de ugyanakkor mindig ott van az emberben a félsz is, hogy vajon van-e benne „bug” (hiba) vagy futnak-e vele lukra. De amikor meglátok egy márkakereskedést, és az ott álló flottapark minden autójában ott a kis képernyő, amin tudom, hogy a mi szoftverünk fut, akkor az szívmelengető.

2013-ban eladtad a tulajdonrészedet, tavaly pedig kiléptél az iGO navigációt jegyző cégedből, mint vezérigazgató. Miért?

Azt gondolom, hogy ez valahol visszanyúlás a gyökereimhez. Nagyon szeretek építeni dolgokat, nagyon szeretek megoldani problémákat, agyalni, kitalálni. Élvezem azt, amikor egy történet még formálódik, amikor a csapat kezd összeállni, a termék is, a piac is alakul. És ahogy az NNG felnőtt, úgy a szerepem egyre inkább menedzser irányba tolódott el. Viszont én sokkal jobban érzem magam, ha új dolgokat alkothatok, ha kicsit szabadabban „kreatívkodhatok”. Eleve, a vezérigazgatói kinevezésem is ideiglenes dolognak indult. Csak aztán miután jöttek a számok, és sikerült a céget növekedési pályára állítani, valahogy rajtam maradt a sapka.

Balogh Péter

Miért lép ki az ember egy ilyen pozícióból? Mit csinál utána? Mi volt a kiváltó ok?

Igazából folyamatosan érlelődött bennem a vágy, szerettem volna újra visszamenni oda, ahonnan indulnak a történetek. Újabb technológiákkal foglalkozni, újabb ízeket megkóstolni. Olyan ez, mint amikor az ember fagyizóban van. Lehet, hogy imádja a vaníliát, de ha több mint tíz éven át csak vaníliát ehet, akkor már nagyon vágyik egy kis eperre, vagy csokira. Hiányzott ez a fajta változatosság. Illetve, egy nagyobb vállalat vezetői székében azért elég sok felelősség, elég sok napi macera is van, ezért hiányzott az is, hogy izgalmas, érdekes dolgokkal foglalkozzak nap mint nap, kicsit szabadabban. Az első koncepció az volt, hogy majd nyugdíjba megyek, és néha egy kicsit dolgozgatok. Párommal, Majával úgy gondoltuk, hogy havi öt napban startupoknak segítünk, a többiben utazunk, olvasunk, tanulunk, sportolunk, és sokat alszunk. Úgy alakult, hogy mostanában már nincs öt olyan nap havonta, amikor ne startupokkal foglalkoznánk, vagy ne ezen a témán dolgoznánk. Úgyhogy, kicsit jobban sikerült az indulásunk ebben, mint ahogy reméltük. Ugyanakkor nagyon élvezzük is ezt az egészet, mert rengeteg érdekes, izgalmas emberrel találkozunk, és dolgozunk együtt.

Egyáltalán, mi az, hogy „startup”?

Sokan keverik a startupokat a vállalkozásokkal. A startup általában egy olyan céget jelent, aminek viszonylag kicsi a tőkeigénye, viszont exponenciális pályán hatalmasat tud nőni. Egy alumíniumkohó nem tud startup lenni, mert óriási beruházás igénye van, és viszonylag kiszámíthatóan lineáris megtérülést tud csak felmutatni. Míg mondjuk a Facebook aránylag kis pénzből indult, és exponenciális pályát ír le. A lineáris pályával szemben az exponenciálisnak egy nagy előnye, hogy egy cég idővel akár meg tudja százszorozni a befektetést. Ugyanakkor hátránya, hogy egy startup mindig nagyobb rizikóval játszik, 10-ből 7 nem is éli túl. Általában az exponenciális pályánál sokan elfelejtik, hogy bár a görbe a végén hirtelen tör a végtelenbe, de az elején nagyon laposan szokott indulni. Azaz egy startupnál nem mindig az elején, azonnal van a nagy növekedés, hanem tíz év munka után, egyszer csak elérkezik az „overnight success”. Egy vállalkozás pedig sokkal inkább arról szól, hogy egy családnak, egy vállalkozónak jó megélhetést, jó életszínvonalat nyújtson, minden évben növekedjen néhány százalékot, de általában nem szokták duplázni a bevételüket a tradicionális vállalatok. Ezzel sincs is semmi baj, csak az egy teljesen más modell.

Kicsit ugorjunk vissza időben. Adva van egy fiatal, 18 éves srác. Az a kérdés, hogy hogy lett belőle egy világcég alapító tulajdonosa, és vezérigazgatója?

Egy kicsit talán még korábbra nyúlnék vissza: hét éves voltam, amikor édesapám megvette az első számítógépünket. Annyira megtetszett, amikor apukám gépelt valamit, és utána a TV-n megjelent, hogy „Szia Peti!”, hogy azonnal beleszerettem. A programozás keltette fel leginkább az érdeklődésemet, és onnantól egészen harmincvalahány éves koromig igazándiból minden nap programoztam. Mindig az volt a vágyam, hogy ebben a programozás nevű dologban nagyon jó legyek, és volt egy olyan álmom is, hogy szeretnék egyszer egy software céget felépíteni, és vezetni. Ez az ambícióm ott volt egész életemben, és általában a döntéseimben is jelentős szerepet játszott. Egy olyan gimnáziumba mentem el, ami az első számtech. szakos gimi volt Magyarországon, ráadásul kollégista lehettem egy olyan kollégiumban, aminek már akkoriban saját számítógépterme volt. Ahogy aztán elkerültem az egyetemre, ott sehogy sem láttam, hogy az egyetem hogyan fog engem sikeres programozóvá tenni, így az első félév után elkezdtem az egyetemet hanyagolni, majd ott is hagytam. A programozást viszont nem. Egy kis, induló cégnél (akkor még nem startupnak hívtuk, de mai fejjel már azt mondom: startupnál) én lettem az első alkalmazott, a programozó. Útitárs krémért, és zsömléért dolgoztam, majd ahogy a vinyómmal együtt elszállt egy év teljes munkám, utána rögtön indult is a következő vállalkozásom, amiben patikai rendszereket fejlesztettünk. Miután ez is bebukott, Finnországban találtam magam, ahol egy kis magyar csapattal egy nagy finn telefongyártó cégnek fejlesztettünk mindenféle mókás technológiákat, például a Wi-Fi szabványt. Néhány év után hazajöttem, megalapítottam a játékcégemet, amiből aztán az NNG is kinőtt. Igazándiból végig azt kerestem, hogy hol tudok software-ben valami izgalmasat csinálni, és nagyon kellettek az első sikerek mellé ezek az első pofonok is, amikkel együtt egyre jobban kialakult bennem az a kép, hogy mit akarok csinálni, és azt hogy tudom majd elérni. Ami motiváció végül megmaradt a finn munka után, és később a  játékcégemben, majd az NNG-ben is: mindig arra törekedtem, hogy valami nagyon klassz terméket csináljak. Olyan terméket, amit az emberek szívesen használnak, és amit én is szívesen használnék. Az, hogy ez egy játék, vagy egy navigációs rendszer, kevésbé volt fontos, mint az, hogy hogyan tudunk egy nagyon jó terméket összerakni, egy nagyon jó csapattal. Hogy tudjuk ezt a lehető legjobban csinálni, hogy tudjuk ezt minél több emberhez eljuttatni. Ahogy teltek az évek, egyre nagyobban sikerült ezt csinálni, egyre több újdonságot sikerült megtanulni, és egyre több új gondolatot tudtunk belevinni. Míg az első cégekkel néhány tíz, vagy maximum néhány száz embert, ha elértünk, az első játékaimmal már sikerült egymilliós felhasználói tábort, majd az iGO-val már több tízmillió felhasználót elérni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a következő nagyságrendem, és hol érem majd el a következő, néhány száz milliós közönséget.

Balogh Péter

A 2008-as gazdasági válság már nagy cégként érte az általad felépített vállalatot. Merültek-e fel problémák ekkor, és ha igen, mit kezdtetek velük?

Van egy mondás: minden startup előbb-utóbb belefut egy hatalmas pofonba, és utána vagy céggé válik, és felnő, vagy meghal. Nálunk pont a válság környékén, 2008-2009-ben jött el ez a pont, amikor az addigi piacunk elkezdett telítődni. Ez egy nagyon kemény, gyorstalpaló iskola volt számomra, és egy fordulópontot is hozott az életemben. Addig programozóként, fejlesztőként, illetve technológiai vezetőként már több, mint száz fős csapatot irányítottam, de az egyetlen fókuszom az volt, hogy hogyan tudjuk a legjobb terméket csinálni, a lehető leggyorsabban. Ez volt az a pont, ahol rá kellett ébredjek arra, hogy nem elég csupán a technológiával foglalkoznom, hanem az egész céget is jobban át kell látnom, és bele kell, hogy folyjak a többi folyamatba is. Igazándiból ettől a ponttól kezdve vettem részt sokkal aktívabban stratégiaalkotásban, cégvezetésben. A folyamat végén, 2011-re megszületett a cég automotív statégiája: az a stratégia, mi szerint az addig – főleg kézi eszközökre készített – navigációt hogyan tudjuk átvinni az autóiparba.  Belőlem, az addigi nagyon „kocka” vezetőből pedig vezérigazgató lett, és kezdtem teljes felelősséget vállalni a cégben. Rengeteg tennivaló akadt, de ahogy ezeket sikerült rendbe tenni, és a stratégiánk beérett, 2011-től sikerült a céget exponenciális növekedési pályára állítani, majd onnantól kezdve évente megmásfélszerezni a cég bevételeit.

Mindeközben ugye a felhasználók egy része nehezményezte is, hogy az „autóipar kedvéért” „cserbenhagytátok” azokat, akik mobiltelefonon szerettek volna iGO navigációt használni.

Azt gondolom, hogy egy cégnél nem mindig látszik kívülről az, hogy mi hajtja, mi az, amiből a pénzt meg tudja keresni. Vannak olyan időszakok, amikor nagyon fontossá válik, hogy a cég ne csak álmokat kergessen, hanem – nagyon is szembenézve a valósággal – találja meg, és fókuszálja oda minden erőforrását, ahol pénzt tud begyűjteni, amiből aztán a munkavállalóit, és a tulajdonosait is ki tudja fizetni. A maga idejében ez nekünk is sok, és nehéz döntést is jelentett. A másik, hogy egy cég stratégiája elsősorban nem arról szól, hogy a cég mit csinál, hanem sokkal inkább arról, hogy mit nem csinál. És az, hogy egy vezető tisztán tudja-e tartani a stratégiát, legtöbbször azon múlik, hogy hagyja-e, hogy az emberek elkezdjenek újabb és újabb területekre bevonódni. Ha nem hagyja, mert van egy kijelölt stratégiája, akkor mindenkit abba az egy fókuszba tud gyűjteni, és egy irányba tud terelni. Amikor az NNG-nél kialakult az autóipari stratégia, akkor ezzel együtt nyilván egy erős fókuszálásra is szükség volt, hogy tényleg csak erre koncentráljunk. Főleg azért, mert ez egy kimondottan nehéz menetelés volt, ugyanis az autóipar egy nagyon kemény piac, amibe már betörni is nehéz, és ez nagyon sok energiánkat felemésztette.

Említetted, hogy otthagytad az egyetemet. Mit gondolsz a felsőoktatásról?

Azért ez nem volt egy könnyű döntés számomra. Mert otthagyni az egyetemet úgy, hogy a családomban mindenki diplomás – a szüleim villamosmérnök, és a testvéreim szintén diplomás mérnökök… nehéz volt azt mondani, hogy „na, én leszek a fekete bárány, aki ezt nem csinálja meg.” Ugyanakkor ez egy olyan döntés is, amit azóta még egyszer sem bántam meg. Azóta egy napom sem volt, amikor e miatt szomorú lettem volna, vagy akár bármiféle hiányérzet maradt volna bennem. Egyrészt azért, mert azért hagytam ott az egyetemet, mert azt éreztem, hogy arra a pályára, amire én készülök, nem igazán tud hasznos lenni. Nem tud nekem segítséget nyújtani. Másrészt azért sem, mert később arra is rájöttem, hogy nem akarok olyan helyen dolgozni, ahol azért adnának nekem állást, vagy az lenne a feltétel, hogy nekem van-e diplomám, vagy nincs. Az is látszik, hogy Magyarországon az oktatás rettentő sokat gyengült az utóbbi években. Számomra nagyon szomorú tény, hogy a TOP500 egyetem listájában egyáltalán nem szerepel magyar. A Szegedi Egyetem, ami a legjobb egyetemünk, valahol az 550. hely körül karistol ezen a listán. Ami azt is jelenti, hogy ha az ember komolyan gondolja azt, hogy globális sikert akar elérni a cégével, – tehát, hogy a nemzetközi piacon akar helytállni – akkor vagy hagyja abba a magyar egyetemet (és inkább csinálja helyette, tanulja a saját bőrén) vagy pedig menjen el egy külföldi egyetemre. Ugyanakkor nagyon örülök annak, hogy az orvosomnak, az építészemnek, és az ügyvédemnek is van diplomája, tehát vannak olyan szakmák, amelyekben ez elengedhetetlen. De azt is gondolom, hogy egy diplomától egy programozó, vagy egy cégvezető nem lesz feltétlenül értékesebb, vagy jobb abban, amit csinál. Nem gondolom, hogy behozhatatlan hátrányt jelentene bárkinek az a diploma, csak rettentő sok időt elpazarol az életéből, amikor akár tanulhatna valami hasznosat is. Ezt már egyetemi meghívásra, egyetemi közönség előtt is elmondtam, hogy aki egyetemre jár, az próbálja ki, hogy egy évig otthagyja. Utána még mindig visszatérhet, de érdemes megpróbálni a való világot is, mint iskolát. Nekem eddig nagyon bejött.

A szüleid nem próbáltak meg eltéríteni az általad elképzelt iránytól, vissza az egyetemi padok felé?

Dehogynem! Egy érdekes történetem is van ezzel kapcsolatban. Amikor az általános iskolát befejeztem, akkoriban kaptam meg az első PC-met. Viszont az igazi nagy álmom az volt, hogy előbb-utóbb egy IBM PC-m legyen. Az akkoriban nagyon nagy szó volt: egy igazi IBM PC! Édesapám megígérte, ha megcsinálom a diplomámat, akkor egy IBM PC-t fogok tőle kapni. Hát, azóta sem volt soha IBM márkájú PC-m, és ha egyszer „odatévednék” hogy csinálok egy diplomát, akkor „fogok apukámtól kapni egyet”. De azt hiszem, hogy egyelőre megvagyok egy alma márkájúval is.

Balogh Péter és Maja

Akkor, ezek szerint még mindig nincs diplomád?

Az még nincs, még várat magára.

Úgy látszik beálltál a sorba Bill Gates, Steve Jobs, és Zuckerberg után, akik szintén önként léptek ki az egyetemről. Nem tervezed, hogy egyszer mégis befejezed? Lefogadom, hogy akármelyik rektor a fél karját odaadná azért, hogy hozzájuk járj.

Érdekes a viszonyom az egyetemekhez. Mert egyrészt, az ország fejlődésének a motorja kellene legyen az oktatás, tehát a jelenleginél sokkal többet kellene rá költeni, sokkal nagyobb fókuszban kellene legyen. Erre rengeteg jó példa van Ázsiában, ahol az oktatással sikerült egy egész nemzetnek felemelkednie, így nagy csalódás nekem, ami mostanában ezen a téren itthon történik. Másik oldalon pedig igen, rajta van a „bakancslistámon” hogy előbb utóbb diplomát szerezzek. Talán egy kicsit később, ha majd idővel benőtt a fejem lágya. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy azért még a magyar egyetemeken bőven van minek alakulnia, fejlődnie. De azt is látom, hogy az iskolákon, az egyetemeken kívül azért szerveződik, – főleg az informatika oktatásban – rengeteg érdekes dolog. Illetve ami az egyetemi körökön belül szerveződik, az sem feltétlenül az egyetem támogatásával, inkább csak jóváhagyása mellett alakul: jó példa erre a Műszaki Egyetemen működő Demola. Ami még szintén érdekes, hogy több magyar egyetemről is felkértek arra, hogy adjak elő, hogy oktassak. Úgyhogy ebből szerintem még lesznek érdekes szituációk, amikor majd egyetemi előadóban „uszítom” a diákokat a magyar felsőoktatás ellen.

A legtöbb informatikai cégvezér életútjára jellemző, hogy bár sokszor mentek tévútra, de mindig levonták a következtetéseket, és tanultak ezekből. Mi az, amit mai fejjel már máshogy csinálnál?

Hogy ha így, visszanézve kellene tanulságokat levonni, akkor azt gondolom, hogy azok főleg az emberi oldalon lennének. Illetve nyilván, ahogy az ember már látta, hogy egy-egy döntésének milyen következményei lettek, akkor rengeteg tanulság van benne, hiszen évről évre alakul minden vezető. Amit nagyon fontosnak érzek, és biztos, hogy másképp csinálnám, az a partnerválasztás, vagy a csapatindulás körül lenne néhány nagyobb tanulság. Nagyobb hangsúlyt fektetnék arra, hogy önjáróbb csapatokat képezzek, hogy nagyobb önállóságra, és nagyobb függetlenségre neveljem magam körül az embereket. Az utóbbi években ez már egyre jobban ment, de az elején még lehet, hogy túl sok mindent húztam magamra. Illetve azt is látom, hogy az elején még túlzottan „kocka” voltam. Sokat kellett finomodnom, és leadnom abból, hogy mindent én tudok a legjobban, vagy, hogy mindent a technikailag legjobb megoldás alá kell rendelni. Az is fontos, de néha az emberi dolgok fontosabbak tudnak lenni.

Hol állt az NNG, amikor tavaly kiléptél?

Az NNG továbbra is egy gyorsan növekvő, nagyon jól prosperáló, nagyon eredményes cég volt. Sikerült tartani azt a növekedési tempót, amit 2011 óta diktáltunk, úgyhogy azt láttam, hogy az a rakéta akár nélkülem is dübörög tovább. Biztos, hogy – mint minden cégnek -, az NNG-nek is meglesznek a maga pályamódosításai, változásai, de hát ez egy ilyen szakma. Azt szoktam mondani, hogy a software témában ötévente megszűnik egy lehetetlen. Mert mindig jönnek újabb, és újabb dolgok, amelyek lehetővé válnak, pont az exponenciálisan változó számítási kapacitás, és a technológia miatt. Ami azt is jelenti, hogy egy cégnek nem pozíciója van, hanem inkább csak sebessége. És én azt láttam, hogy az NNG egy nagyon jó pozíciót el tudott érni ehhez. De amire mindig büszkébb voltam, hogy gyorsabban tudtunk futni, mint a konkurencia. „Éhesebbek” tudtunk maradni. Úgy sikerült évről-évre nagyon magas növekedést elérnünk, hogy maga a piac, amiben voltunk, nem feltétlenül növekedett. Miközben az összes versenytársunk csökkent, vagy éppen stagnálni tudott, mi folyamatosan növekedtünk.

Nos, akkor vissza a startupokhoz. Mondhatjuk, hogy ők az igazi szerelmeid?

Igen, mondhatjuk, hogy most a startupok a szerelmeim. Több dolog miatt nagyon fontosak a számomra. Egyrészt, mint „Baconsült” (ez a formációnk neve a párommal) van egy olyan álmunk, hogy szeretnénk, ha tíz év múlva, tíz olyan NNG méretű magyar cég is létezne,- ahol együttesen tízezer embert alkalmaznak – akiknek mi segíthettünk az elindulásban. Mert azt gondolom, hogy az NNG, a USTREAM, a PREZI, a LOGMEIN, mind egy kis pozitív burkot képeznek az országban. Aki ezeknek a cégeknek dolgozik, az egy nagyon élhető cégkultúrában, nagyon érdekes kihívások között, egy egészen nemzetközi típusú munkát végez, aminek van értelme. Azt látom, hogy az ilyenfajta cégekből nagyon kevés van, és az emberek nagy része nem ezekben a burkokban él. Úgyhogy azt gondolom, hogy ezzel nagyon sokat tudna Magyarország előre menni, hogy ha már tízezer ember lenne, aki ebben a burokban élhet. Illetve az is látszik, hogy az ICT (információ technológia, telekommunikáció) szektor adja a magyar GDP tizenkét százalékát, úgy, hogy 150 000 ember, a magyar lakosság másfél százaléka dolgozik benne. Azt gondolom, hogy ez a tíz plusz cég GDP-ben kimutatható, jelentős növekmény tudna lenni. Abban hiszek, hogy ez elérhető, hogy ezek a sikerek megismételhetőek. Most azt keressük, hogy kikből lehet ez a következő tíz NNG-nyi cég, és nekik próbálunk meg segíteni.

Említetted, hogy a „Baconsült” formációt a pároddal együtt csináljátok. Adjuk át a szót Majának: mit szól ehhez az egész történethez, illetve hol kapcsolódott be?

Maja: Ebbe az egész történetbe még 1995-ben kapcsolódtam bele, amikor együtt kezdtük Petyával a Veszprémi Egyetemet, aztán tavalyelőtt újra találkoztunk, és egy pár is lettünk. Petyával ellentétben én befejeztem az egyetemet, és végig az informatika területén dolgoztam – először programozóként, aztán projektvezetőként. Én is részt vettem kisebb cégek építésében, és nagyobb cégeknél is dolgoztam. Tavaly nyáron egyszerre döntöttünk úgy, hogy otthagyjuk a munka világát, és elkezdünk startupokkal foglalkozni. Akkor még azért nem volt túl nagy tapasztalatunk abban, hogy hogyan, és miként tudunk segíteni ezeknek a fiataloknak. De aztán ahogy egyre több, és több emberrel találkoztunk, rájöttünk, hogy mi igazándiból nagyon sok mindent tudunk – amit nem is sejtettünk -, és nagyon hasznos tanácsokat tudunk nekik adni. A Baconsült egyébként Petya ötletéből indult ki néhány évvel ezelőtt: ez a „Balogh Consulting”-nek a „viccesített” megfogalmazása. Az utóbbi tíz évben projektvezetőként dolgoztam, ebből következik, hogy sokkal szervezettebb vagyok, „földhözragadtabb”. Nálunk Petya az álmodozó, a nagy víziók kitalálója. A Baconsült formáción belül startupoknak segítünk. Ezt többféle módon tesszük. Egyrészt nagyon sok startuppal találkozunk, „csak úgy”, hobbiból: beszélgetünk, ebédelünk, vacsorázunk, tanácsokat adunk nekik – barátságból. A másik fokozat, amikor rendszeresen találkozgatunk ezekkel a startapokkal, és egy idő után formalizáljuk is az együttműködést. Nagyon sok startupnál tanácsadó pozícióban vagyunk, ilyenkor heti, vagy havi rendszerességgel találkozunk, megbeszéljük az aktuális történéseket, szerződésekben segítünk nekik, kitaláljuk workshopok keretein belül milyen irányba menjenek tovább. Több módon is megtalálhat bennünket az, aki akar. Egyrészt van egy weboldalunk, de ezen kívül egy facebook csoportunk is. Illetve barátokon, ismerősökön keresztül is nagyon sok ember eljut hozzánk. Sokat mozgunk startup körökben, eseményeken veszünk részt, Petya gyakran zsűrizik, interjúkat ad – ezeken keresztül is el lehet jutni hozzánk.

Maja

Sok startup-segítőnél, befektetőnél az szokott lenni az alapprobléma, hogy egyszerűen nincs elég jelentkező startup, amelyből meríteni tudnának. Hogyan működik ez nálatok?

Balogh Péter: Igazándiból minket elég szerencsésen talált meg a kezdet, ahogy Baconsültként elindultunk a startupokkal aktívan foglalkozni, akkor „ránk szakadt az egész polc”, ugyanis nagyon sokan érdeklődtek. Ennek valószínűleg két oka van. Az egyik, hogy még az NNG vezérigazgatójaként elég sokszor szerepeltem a médiában, így viszonylag jó ismertségem volt, úgyhogy ezt az egészet egy jó presztízzsel, vagy személyes márkával tudtam elindítani. A másik, ami izgalmas, és aminek nagyon örültünk, hogy nagyon hamar elkezdték a startupok egymásnak adni a kilincset, mert az elsők, akikkel elkezdtünk beszélgetni, már rögtön ajánlottak is minket a következőknek. Úgyhogy magában a közösségben is gyorsan szétszaladt a hírünk. A startupok azzal ajánlanak minket egymásnak, hogy tőlünk valós segítséget kaptak, hogy mi tudtunk segíteni nekik az irányba állásban, vagy az elindulásban. Úgyhogy ez talán egy kicsit különlegessé tesz minket, de azt hiszem, hogy amúgy is jól eltérünk az átlag magyar kockázati tőkés csoportosulásoktól. Akár csak azzal, hogy mi már csináltunk ilyet, építettünk céget, ami azért a legtöbb magyar „kockatőkésről” még nem igazán mondható el. Mi már voltunk első emberek, első alkalmazottak, mindkettőnknek volt már „exitünk”, építettünk fel software vállalatot. Illetve a másik oldalról is mások vagyunk, mint a piac többsége: mi a saját pénzünkkel, saját tőkénkkel segítünk. Nincsen zsoldoshadseregünk, mi – ha valakivel találkozunk, akkor – mindig személyesen találkozunk. Ha valakivel együtt dolgozunk, akkor az mindig egy személyes, közvetlen élmény. És nyilván a név kötelez, tehát nem ritkán étel is felmerül ebben a relációban. Szintén sokat segít a dologban, hogy már az NNG-s korszakomban is sokat foglalkoztam a startupokkal, software fejlesztőkkel, de az egész magyar ökoszisztémával is. Nagyon örültem, hogy annak idején a Bridge Budapest felfuttatásában is segíthettem, illetve sok más magyar kezdeményezésben is ott voltam, zsűriztem, és adtam elő ebben a témában. Illetve nyilván az NNG-n keresztül is rettentő sok ember ismer a szakmából, hiszen a magyar software szakma krémje fordult meg az NNG-ben az évek alatt.

Mi az, ami közös azokban a sikeres magyar informatikai cégekben, amelyek az utóbbi évtizedben világhíressé váltak? (Gondolok itt az NNG-re, a Prezi-re, a Ustream-re, stb.)

Szerintem a legnagyobb közös pont, hogy egyik sem a politika keblén nőtt fel, egyik sem állami szerepvállalással indult el, és egyik sem a magyar piacon erősödött meg, mielőtt nemzetközi sikereket ért el. Ezek olyan cégek voltak, amelyeknek a vezetői az első pillanattól kezdve a globális piacra lőttek, globális problémákat akartak megoldani, és nem kértek a kormányzati segítségből túl sokat. Ez egy kicsit azt is jelenti, hogy egy ilyen kis piacon, mint a magyar, nem feltétlenül érdemes csak erre a piacra fókuszálva bármit is elkezdeni felépíteni. A piac korai fejlődési szakaszában a fejletlenségéből, vagy a korruptságából adódó buktatókat is így a legkönnyebb elkerülni. Nagyon nehéz egy olyan piacon tisztán megerősödni, és versenyképesen felnőni, amelyik nem a versenyképesség alapján működik, nem ez az elsődleges kritériuma. Úgyhogy ilyen szempontból engem az a modell érdekel csak, amikor Magyarországról a globális piacra lehet valamit kivinni. Nem hiszek abban, hogy Magyarországnak egy termelői bázisnak-, vagy gyártói bázisnak kellene lennie, de abban sem hiszek, hogy csak a magyar piacra érdemes terméket fejleszteni.

Maja: Én még annyit hozzátennék, hogy szerintem azok a cégek lesznek sikeresek, ahol az alapítóknak valami érintettsége van az adott témával kapcsolatban. Tehát vagy saját „fájdalmakat” oldanak meg, vagy az adott területen nagyon jók, a területnek ők a szakértői. Balogh Péter: Igen, ez biztosan nagyon fontos, hiszen „az ember általában csak a saját hátát tudja megvakarni”. Tehát nagyon fontos a témaválasztás. Lehetőleg olyan témát, terméket, területet válasszanak a cégek, ami érdekli, mozgatja őket, amihez értenek, amiről egy átlagembernél többet tudnak.

Balogh Péter és Maja

És konkrétan hogy „sztartupkodsz”? Miről szól az, amit most csinálsz?

Balogh Péter: Igazándiból két fő vonala van most a munkánknak. Egyrészt a Baconsült keretein belül dolgozunk, másrészt pedig egy „Power Angels” nevű formációnak vagyunk a társalapítói, ami egy „angyalkör”, ahol öt üzleti angyal állt össze, és együtt fektetünk be, szintén induló vállalkozásokba, vagy éppen piacra lépő technológiai cégekbe. A Baconsültnél a fő vezérelvünk az, hogy mi nem szeretnénk nagy csapatot, mi nem szeretnénk adminisztratív stábot, nekünk nincs irodánk, nincsenek alkalmazottaink, és csak saját pénzzel játszunk. Ez azért jó, mert így tényleg egyetlen érdekünk van, hogy ha valakivel együtt dolgozunk, mégpedig az, hogy segítsünk neki felnőni, és előbb-utóbb legyen egy „exit”, tehát valamilyen módon el tudja adni a céget, vagy tőzsdére tudjon lépni. A munkánkért nem kérünk pénzt. Mi csak azt várjuk el, hogy ha sok munkát teszünk bele valakibe/valamibe, akkor abban a cégben valamilyen kis érdekeltséget szerezzünk. Azaz, mi most arra tesszük fel a következő pár évünket, hogy úgymond ingyen, vagy részesedésért cserébe segítsünk. És ha ők nagyra nőttek, piacra mentek, és megvette őket egy még nagyobb cég, akkor ebből lesz aztán a mi megtérülésünk, ebből leszünk mi kifizetve. De Baconsültként is van néhány olyan cég, ahova pénzzel is beszálltunk. Viszont nem igyekszünk az egyetlen befektetők lenni. Mi azt szeretjük, hogy ha minél több angyalbefektetője van egy cégnek, hogy ha egy egész kis kör alakul ki. Hiszen így annyival több tapasztalat, kapcsolat, és segítség áll a rendelkezésére. A Power Angels ilyen szempontból szintén különleges a magyar piacon, mert ott is az az alapelv, hogy mindenki saját pénzt rak bele. Így ez azon kevés befektető cégek közé tartozik, ami saját pénzzel dolgozik. Ezért az egyetlen üzleti modell ott is az, hogy ha segítettük sikerre vinni ezeket a cégeket, és eladják, vagy tőzsdére mennek velük, akkor térül majd meg a befektetés.

Mi a célod mindezzel? Mi a motivációd?

Az igazi motiváció az, amit már említettem: hogy tíz éven belül legyen tíz magyar cég, ami tízezer embert foglalkoztat – akiket valamely módon mi segítettünk a siker irányába. Hogy ez milyen formában, – hogy tanácsadóként, befektetőként, vagy akár csak úgymond hobbiból segítve – sikerül nekik, az már nem is annyira fontos. Azért az nem lenne rossz, ha lenne néhány nagyobb exitünk is pár éven belül. Az is nagyon fontos, hogy egy kicsit visszaadjunk valamit a közösségnek. Meg talán az a gondolat, amit már többször megfogalmaztunk Majával, hogy azért lenne érdemes ennek az országnak a felemelkedésében segíteni, hogy ne kelljen innen elköltözni.

És van mellettetek még valaki, aki ezt finanszírozza?

A Baconsült kifejezetten saját pénzből épül – ugyanis volt egy nagyobb exitem, abból, illetve a megtakarításaimból. Ez azért fontos, mert így tényleg teljes mértékben arra tudok figyelni, hogy mi lesz a legjobb a startupnak. Sokszor azt tudom elmondani, ami épp a legjobb tanács az adott szituációban a számára, és nem saját, vagy külső érdekek vezérelnek ebben. Nagyon sokszor azt tanácsolom egy-egy startupnak, hogy valójában nincs is szüksége befektetőre. A Power Angelsnél, az öt angyal szintén közös pénzt rakott bele egy cégbe, és ezt mindenki önállóan kigazdálkodta – ezért aztán ott is egy nagyon szabadon döntésképes formációról beszélünk. A másik, ami nagyon izgalmas, hogy a Power Angelesben együtt dolgozunk Oszkó Péter volt pénzügyminiszterrel, aki szintén a startupok segítésében, illetve a magyar startup kultúra felvirágoztatásában találta meg a küldetését az utóbbi években. És persze még jó néhány nagyon jó nevű magyar angyallal, úgy mint Domonkos András, Polgár András, vagy Késmárki László. Késmárki László, alias „Goro”, az NNG-ben volt alapító társam, illetve még az azt megelőző játékcégben, és még korábbi kis magyar startupjaimban is vele együtt dolgoztam. Úgyhogy el lehet mondani, hogy vele az egyetem óta szinte minden projektet közösen csináltunk. És most, hogy újra „sztartapkodásba”, angyalkodásba kezdtem, már több projekten is együtt dolgozunk.

Említetted a volt pénzügyminisztert. Hogy viszonyulsz a politikához? Gondolom, téged minden politikai erő szeretne diadalmasan a „zászlajára tűzni”.

Alapjában véve mindig megpróbáltam politikailag semleges maradni. Nem szeretnék egyik pártnak sem a tagja lenni, egyik oldal, vagy csapat mellett sem szeretnék elköteleződni. Úgyhogy ilyen szempontból nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy erősen apolitikus vagyok.

Balogh Péter és Maja

Mennyi stratuppal foglalkozol jelenleg?

A Baconsült formációban több, mint százhúsz startup talált meg eddig minket, akikkel többségében már volt lehetőségünk személyesen is találkozni, leülni beszélgetni. Sokukkal már többször is. Van közel húsz startup, akikkel valamilyen rendszerességgel szoktunk találkozni, és van közülük hét, akivel ez már formalizált keretek között, valamilyen befektetés, vagy tanácsadás mellett történik. Illetve a Power Angelsen keresztül is hasonló nagyságrendben találkozunk, beszélgetünk, dolgozunk együtt startupokkal. Azt gondolom, hogy az első félévhez képest ez nem egy rossz eredmény, de bízom abban, hogy a következő néhány évben is rengeteg csapat talál meg minket, és bízik meg bennük.

Mesélnél ezekről, hogy kik ők, mit csinálnak?

Valószínűleg azért is, mert az NNG egy technológiai cég volt – és ebben a közegben érzem jól magam – javarészt technológiai cégek találtak meg. Bár nagyon érdekes, hogy találkoztunk néhány, a technológiától kicsit messzebb eső céggel is. Ilyen pl. a CukorLabor, akik cukormentes nyalókákat csinálnak, de nagyon érdekes filozófiával, és szemlélettel megáldva. A kedvenc cégeink között van pl. a BookRKids, akikkel szintén szorosan együtt dolgozunk. A nagy magyar gyerekkönyv vagyont – többek között a Móra Kiadó gyerekkönyv vagyonát– ültetik át interaktív digitális könyvekké. Ez azért is fontos, mert egyrészt ez üzletileg is egy nagyon jópofa elképzelés, másrész azért, mert ez egyben kulturálisan is hatalmas előrelépés. Fontos misszió, hogy azok a gyerekkönyveket, amiken még mi is felnőttünk, illetve amiket még a mi szüleink is ismertek, a mi gyerekeink is megismerhessék. És nem csak papír formában, hanem digitálisan is, egy kicsit gazdagítva, kicsit a jelenkorhoz igényeihez is igazítva. Ez az egyik kedvenc projektünk. Nemrég zárult egy befektetésünk a CX-Ray nevű csapatba, akik egy vállalati hálózat- és belső kultúraelemzési terméket fejlesztettek ki. Ez a cég egyébként Záboji Péternek, a magyar startup közönség egyik – tavaly elhunyt – oszlopos tagjának az álma volt, ahol Péter halálával mi tudtunk segíteni a csapatnak abban, hogy folytathassák a megkezdett munkát. Szintén nagyon izgalmas projekt egy pécsi csapat, a Games for Business is, akik a „gamifikáció”, a játékosítás technológiáját, és pszichológiáját viszik be belső céges tanulási, és HR folyamatokba. Velük is tanácsadóként dolgozunk együtt, mint néhány egyéb HR projekttel is.

Mit élvezel ebben a munkában a legjobban?

Azt hiszem, hogy a legklasszabb része az, amikor lelkes, tenni akaró, tehetséges fiatalokkal találkozunk, mert ilyenkor mindig meglepődöm, hogy mennyire jó fejekkel is van tele ez az ország. A nagyvállalati légkörhöz képest az látszik, hogy itt, az induló vállalkozásoknál mindenki pezseg az energiától. Lehet, hogy vannak még vakfoltjaik, lehet, hogy néha hiányzik egy kis tapasztalat, de a tettvágyban, a tenni akarásban, a lendületben sehol nincs hiány. Nagyon energizáló velük együtt dolgozni.

Gazdaságilag mit szeretnél elérni ezzel az egész „stratupkodással”?

A következő tíz évre nézve az a célom, hogy egyrészt ebből a sok munkából, és befektetésből valami anyagilag is kijöjjön, de az ettől nagyobb célom az, hogy tíz év múlva legyen tíz NNG méretű software cég 10 000 alkalmazottal, amit valami módon mi segítettünk a pályájára állításában, az elindulásában. Azt gondolom, hogy ez gazdaságilag is jó megtérülést hozna, és emberileg is nagy lépés lenne számomra, ha ezt meg tudnám valósítani.

 

 

Nézd meg a főoldalt is!
   



LIKE-olj!


Író, újságíró, 2011-től a Tényező.hu alapító főszerkesztője. Írásai megjelentek/megjelennek: Népszabadság, NOL.hu, HVG.hu, VS.hu, Index.hu, Magyar Hírlap, Hírszerző/HVG csoport, FotoVideo, Médiatechika, Computerworld, Chip, Computer Panoráma, Nemzeti Sport, BikeMag, MTI, stb. A FotoVideo magazin és a music.hu volt főszerkesztője.

Ajánlott cikkek:

Címkék:
, , , ,

Comments Closed

Nem lehet hozzászólni


Bejelentkezés
tárhelytárhely