A közoktatás átalakításának 20+1 pontja | Tényező.hu

Ma 2019. december. 15, vasárnap, Valér napja van.

Támogassa a függetlenséget:

A közoktatás átalakításának 20+1 pontja

Share

Tömegek véleménye, hogy a jelenlegi, magyar oktatási rendszer teljesen alkalmatlan arra, hogy a gyermekeink jövőjét biztosítsa: idejétmúlt elvekre épülő, nem hatékony. Ugyanakkor, félelmetes nemtörődömség is jellemzi a területet. Gondoljunk bele: csak a rendszerváltás óta eltelt már közel 30 év, és bár mára szinte mindenki egyetért abban, hogy a jelenlegi oktatási rendszerrel komoly problémák vannak, az elmúlt évtizedekben mindezek ellenére szinte senki nem tett nagyobb lépéseket, hogy ez megváltozzon. Fuldoklunk a saját mocsarunkban, pedig lenne kiút, csak el kellene indulni rajta.

 

Látogatás egy finn iskolában (képek: https://annyit.atlatszo.hu/)

 

Felmerülhet a kérdés: miért beszélek épp most erről? Elsősorban azért, mert gyakorló apaként mára fogyott el teljes egészében a türelmem a politikusok irányába, és azt gondolom:

 

Ha nem lesz radikális változás az oktatási rendszerben, akkor a politikusok el fogják venni a gyermekeink jövőjét – és ezt minden eszközzel meg kell akadályoznunk. És meg is fogjuk akadályozni.

 

A másik ok – ha üzleti oldalról nézem az oktatást – pedig az, hogy a jó-pár, milliárdos cégek ilyen-olyan igazgatói pozícióiban eltöltött évei után már egyértelműen látom azt, hogy a magyar oktatási rendszer szinte teljes egészében szembemegy az üzleti világgal. Miért is?

Mert a gyerekeket már az általános iskolában arra tanítják, hogy a jó diák az aki:

– Hosszú órákon keresztül képes szinte mozdulatlanul ülni minden nap, hallgatva az estek többségében teljesen egyirányú kommunikációt a tanárok felől egy nagy létszámú osztályban.
– Függetlenül az egyéni érdeklődési körétől – minden egyes tantárgyból leadott anyagot papagáj módjára ad vissza a tanárnak szóban és írásban, pontosan olyan formában, ahogy azt kérik.
– Akinek a legfontosabbak a jegyek, amiket meg kell szereznie, hiszen a felsőoktatási felvételi rendszerben jelenleg szinte az egy szempont számít.
– Aki soha nem vesz igénybe segítséget, vagy kér tanácsot a többi diáktársától egy feladat megoldásában tétre menő helyzetben, hiszen a magyar rendszerben ez csalásnak számít.
– Akinek így halvány fogalma nincs a hatékony csoportmunkáról, és az esetek döntő többségében bűnnek tart mindenféle összedolgozást.

Mindezzel az a gond, hogy az előbbi szemlélet teljesen hibás. Ugyanis éppen hogy nem ilyen típusú emberekre van szüksége egy Google-nak, vagy más innovatív vállalatnak sem. Elég meghallgatni Jack Ma (a világ egyik legnagyobb kereskedelmi vállalat az Alibabanak alapítója, és jelenleg a Forbes szerint a 22. leggazdagabb ember a világon) szavait az oktatásról. És a világ, és a vállalati kultúrák fejlődése – akár akarjuk, akár nem – az ilyen vállalatok irányába tart. Sőt: nem csupán a jővője, de az üzleti világ jelene is ennek jegyében telik.

Pontosan ezekből az általános iskolában elrontott gyerekekből ered az oktatás legnagyobb problémája.

A felszínes lexikális tudást jutalmazó jegyrendszer miatt kialakult kontraszelekció okán sok okos, tehetséges, de nem betanított papagáj módjára viselkedő diáknak veszik el a jövőjét, hiszen egész egyszerűen nem tudnak majd bejutni a jegyfetisiszta alapon működő gimnáziumokba.

És ez a folyamat a középiskolákban csak tovább erősödik: a legkönnyebben ugyanis azok kerülnek be a felsőoktatásba, állami helyre, akik szintén e szerint a – sokszor ráadásul magolós – „papagáj elv” szerint élik a gimnáziumi éveiket.  Majd, mivel döbbenetes módon sajnos a felsőoktatásban is döntő többségben ugyanez a vezérlő elv (bár, ezen a szinten már látok némi javulást több intézményben is), nem meglepő módon úgy jönnek ki a friss diplomások, hogy szinte képtelenek az együttdolgozásra, az önállóságra, az innovációra, a desing thinking-re, a konstruktív vitára, és még sok másra. És ezt az egészet ne fogjuk rá a diákokra. Bár a felsőoktatásban – különösen annak a nem állami részében – sok örvendetes változás történt az elmúlt években.

Magáról a felsőoktatásról már írtam egy külön cikket is, így akit érdekel egy valóban testközelből írt, erről szóló anyag, az „Beültünk az iskolapadba” címmel el is olvashatja.

 

Mert ugyan mit várunk az olyan gyerekektől, akiknél az oktatásuk során a közös feladatmegoldás, és a külső információk felhasználása bűnnek, csalásnak számít tétre menő helyzetekben, ugyanakkor egy munkahelyen viszont éppen ezek a legfontosabb képességek?

 

A jó oktatási rendszer felépítése egyébként nem rakétatudomány. Nem arról van szó, hogy űreszközt kellene küldenünk a Marsra, feltalálni az örök élet titkát, vagy újra kellene élesztenünk a dinoszauruszokat egy csepp vérben található 65 millió éves DNS-ből. Azt a tényt, hogy a jó oktatási rendszer nem elérhetetlen cél, az is bizonyítja, hogy több országban működtetnek jó, helyes, és boldog gyerekeket felmutatni képes oktatási rendszereket. Megdöbbentő, nem? Sőt, van ilyen egészségügyi rendszer is, de ne szaladjunk ennyire messzire.

A valódi probléma hazánkban az, hogy ez idáig soha, semelyik magyar kormány nem fordított kellő energiát arra, hogy átvegyen egy kornak megfelelő, működő közoktatási rendszert, ugyanis nálunk – valamely ismeretlen okok miatt, mindig, minden területen megpróbálják feltalálni a spanyolviaszt, ami persze szinte soha nem sikerül. Majd ebből alakul ki az, hogy bár évtizedeken át pofozgatunk valamit, annak a valós fejlesztése teljes mértékben elmarad. Tele vagyunk csak papíron működő rendszerekkel, amelyek a valóság próbáját már nem képesek kiállni.

Arról nem is beszélve, hogy nem csupán a magyar politikusok és „oktatáspolitikusok” többségének nincs fogalma arról mitől is működik jól egy mai oktatási rendszer, de azoknak a választópolgároknak sincs, akiknek iskoláskorú gyermekei vannak. Sokan közülük bárk érzik a bőrükön, hogy a dolgok igen rossz irányba mennek jó ideje, de azt már nem tudják megmondani konkrétan mi is a probléma. És ez nem véletlen.

Ennek az oka az, hogy ahogy a politikusok, a választók is – kis különbségeket leszámítva – pont ugyanabban a közoktatási rendszerben tanultak, mint amilyen a jelenlegi.  A gond az, hogy magyar oktatási rendszer pontosan ugyanazon elvek mentén szerveződik 2018-ban, mint ami a hetvenes, nyolcvanas évek elején jellemző volt rá. Annak az oka pedig, hogy nem tudják, milyennek kellene lennie egy jó oktatási rendszernek az, hogy egyszerűen nincs viszonyítási alapjuk. Mivel a többség nemigen látott más alternatívát. Vagy ha látott is a külföldi híradásokban, nem képes megérteni a működését.

És most számoljunk el egy mai, kimondottan „reform kommunista” tévedéssel:

Attól, ha az összes iskolát felújítjuk az országban, és minden gyermek a legmodernebb tableten tudná jegyzetelni a tanár szavait, még szinte pontosan olyan rossz lenne az oktatási rendszer, mint amennyire most.

 

Ugyanis a minőségi oktatás kritériuma – a látszattal ellentétben –egyáltalán nem az, hogy a gyerekek múzeumokban kiállított palatáblákra, füzetbe, vagy a legmodernebb digitális tabletre jegyzetelnek-e.

 

Látogatás egy finn iskolában (képek: https://annyit.atlatszo.hu/)

Mivel ez gyakorlatilag mindegy. Sokkal fontosabb az, hogy milyen vezérlő elvek, milyen stratégia szerint működteti egy ország az oktatását. Na, ez az, ami valóban számít.

Amíg ugyanis az oktatás arról szól, hogy a tanár kiáll középre, és szigorú hierarchikus (alá-felé rendeltségi) viszonyban, egyoldalúan magyaráz a diákok felé, egy-egy szűk tantárgyon belül – addig itt semmi nem fog változni. Amíg a diákok minden nap egy helyben ülve, mozdulatlanul, hosszú órákig kötelesek hallgatni az igét, majd az egyetlen feladatuk az, hogy az anyagot pontosan abban a formában, ahogy elhangzott, egyénenként visszamondják, addig teljesen mindegy, hogy füzetet vagy iPod-ot használnak e. Ne fogunk jutni sehová. A rájuk öntött tudásmennyiség döntő többségét a lehető leghamarabb el fogják felejteni.

 

Ha az oktatási rendszerben az a tudás fokmérője, hogy MELYIK GYEREK A JOBB DIKTAFON, addig itt semmiféle haladás nem lesz. Addig itt számunkra marad a kőkorszak.

 

További rossz hír, hogy amíg nem tudjuk teljes egészében a kukába dobni a jelenlegi rendszert – ami már egyébként nem csupán harminc éve, de már jóval régebben is elavult volt – akkor ezzel a saját gyerekeink jövőjét dobjuk ki a kukába. Mert választanunk kell: vagy a jelenlegi oktatási rendszer, vagy a gyerekeink jövője.

Mély meggyőződésem, hogy ahhoz, hogy a jelenlegi, szélsőségesen elmaradott elvekre épülő magyar oktatási rendszert meg lehessen reformálni, csak alulról lehet hozzákezdeni. Viszont ha a jelenlegi politikai realitásokat nézzük, a mai kormányzati rendszer olyan mértékben központosított, és hierarchikus, hogy maguknak az ehhez kapcsolódó intézkedéseknek az elindítására csak felülről van lehetőség. Hiába van sok százezer ember, ha nem millió, aki a saját (vagy a gyerekei, unokái) bőrén érzi, tapasztalja, hogy a rendszer rossz, itt átütő eredményt csak akkor lehet elérni, ha valaki radikálisan, erőből, hatalmi pozícióból nekimegy a jelenlegi oktatási rendszernek, és azt nem csupán megreformálja, hanem lendületből ledönti, mint egy Nicolae Ceaușescu szobrot a román forradalom idején.

Itt nincs szükség a továbbiakban olyan miniszterekre, akik csupán arra képesek, hogy fehér kesztyűben pofozgassák az előttük tornyosuló problémahalmazt, legyen az bármilyen pártból érkezett.

 

Nem segít a probléma megoldásban az sem, ha egy miniszter évtizedekig tanított a magyar oktatási rendszerben, ugyanis a többségük ez idő alatt szinte tökéletesen vakká vált már az alapvető problémák felismerésére is. Bár üdítő kivételek azért akadnak.

 

Olyan embere van szükség, aki józan paraszti ésszel belátja, hogy a magyar rendszer miért vállalhatatlan, és képes észrevenni, hogy vannak olyan országok, amelyek– velünk ellentétben – ezt rendkívül jól csinálják, és hajlandó átvenni egy működő rendszert.

Az is szükséges, hogy megvalósítás terén nem csak mazsolázgasson a rendszerből, és legfőképp ne kezdjen el egy évtizedig tartó víziót vázolni a teljes átalakításra, hanem úgy ahogy van, komplex módon, a lehető legrövidebb időn belül vezesse be.

 

A megfelelő oktatási miniszternek valójában az lenne a feladata, hogy a szinte működésképtelen rendszer helyére,  egy radikális váltás során be kellene vezetnie egy teljesen újat.

 

Egy olyan rendszert, amely nem csak sokkal jobb, de elemeiben koherens is – minden része azért működik, hogy a nagy egész megvalósulását segítse elő – a valóságban is, nem csak papíron. Mert hiába ordítjuk ki a világnak, hogy mi vagyunk a legjobbak, ha ez a valósággal jelenleg semmiféle kapcsolódási ponttal nem rendelkezik.

Szerencsére azzal kapcsolatban, hogy vajon a magyar oktatási rendszer mennyire rossz, vagy nem, léteznek objektív felmérések, és ezeket áttekintve állíthatjuk, hogy bőven elég rossz ahhoz, hogy senki ne sírjon utána. Ugyanis ha megnézegetünk pár fontosabb kutatást, és annak az eredményét, láthatjuk, hogy a magyar közoktatás nem tartozik a világ élvonalába. Finoman szólva.

Nem kell messzire mennünk, többek között a Magyar Tudományos Akadémia is felmérte az oktatás helyzetét ebben az évben, és sajnos egészen aggasztó eredményre jutott. Az erről szóló cikket itt elolvashatja.

A különböző tanárszervezetek is számtalan alkalommal kifejezték már az elégedetlenségüket az oktatási rendszer elégtelen volta miatt, ez többször átcsapott nyílt tiltakozásba is, és sztrájk is előfordult már.

Ha eldöntöttük, hogy nem azt a megoldást választjuk, hogy a gyerekeink menjenek a levesbe, hanem azt hogy inkább a rossz oktatási rendszer, akkor itt az ideje, hogy megnézzük a másik oldalt is, nevezetesen, hogy vajon melyik ország közoktatási rendszerét is kellene átvennünk, ha a miénktől végtisztességet vettünk.

Nos, a jó hír az, hogy ezen a téren szintén sok jó, és hiteles tudományos felmérés, és statisztika segít bennünket a döntésünkben.

A kérdés bonyolultnak tűnik, de – ha gyakorlatiasan közelítünk a megoldáshoz korántsem az.

Köszönhetően annak, hogy Magyarország több (vagy esetleg sok) évtizedes elmaradásban van a fejlettebb, régebbi demokráciákhoz képest – szinte minden tekintetben – ennek a nem túl szívderítő ténynek vannak azért jó oldalai is.

Nekünk – sok területen – már nem kell feltalálnunk a spanyolviaszt, hiszen mások, tőlünk jóval fejlettebb országok (persze nagyon sok idő, agy, energia, pénz, izzadság révén) már felfedezték.

Ha angolul rákeresünk a „legjobb oktatási rendszer” szövegre a Google-ban, nekem momentán az Independent egyik cikkét dobta fel első találatként.

A cikk címe tehát: „The 11 best school systems in theworld”.

 

Az Independent cikkének tanulsága szerint a következő országoknak van a legjobb oktatási rendszere:

  1. Finnország

  2. Svájc
  3. Belgium
  4. Szingapúr
  5. Norvégia
  6. Katar
  7. Írország
  8. Észtország
  9. Új-Zéland
  10. Barbados
  11. Japán

Melyiket válaszuk?

Kicsit úgy érezhetjük magunkat, mint egy olyan melós, aki parizeres zsömléhez szokott, és most tanácstalanul áll egy húszméteres svédasztal előtt.

Nézzünk meg melyik a világ legjobb oktatási rendszere a cikk szerint: a finn.

Mit ír az Independent a finn oktatási rendszerről?

„Finnország rutinszerűen a csúcson van az oktatási rendszerek rangsorában világszinten. Nincsenek minősítő rendszerek, minden gyereket, a képességeitől függetlenül ugyanabban az osztályban kell tanítani. Ennek eredményeképpen a leggyengébb és a legerősebb diákok közötti különbség a legkisebb a világon. A finn iskolák viszonylag kevés házi feladatot adnak, és csak egy kötelező tesztet írnak 16 évesen”.

Tehát, ha eldöntöttük, hogy teljesen oktatási rendszerre váltunk – mert pl. mi is szeretnénk a világ legjobbjai közé kerülni -, és végre átállunk a finn oktatási rendszerre (ha már ugye a legjobbak), nézzük meg, hogy milyen azonnali változtatásokra lesz szükség ahhoz, hogy ez el is tudjon indulni.

 

A világelső finn oktatási rendszert elnézve minimum 20 lényeges ponton kellene változtatni ahhoz, hogy a magyar gyerekek is a létező legjobb oktatást kapják.

 

Íme a tennivalók listája:

 

1./ Az iskolai beiratkozási korhatárt 7 évre kell felemelni.

 

2./ A napi iskolakezdési időt el kell tolni legalább egy órával. Be kell vezetni, hogy 9 és ¾ 10 körül kezdődjenek az órák.

 

3./ Napi 3-4 db 75 perces órában kell maximalizálni a tanórákat, és még ezeket is számos szünet közbeiktatásával kell megszakítani. Ezekben a szünetekben a diákok, és a tanárok is pihennek, feltöltődnek, feldolgozzák az órán történteket fejben, felfrissülnek, megosztják egymással a tapasztalataikat, beszélgetnek – kellemes körülmények között.

 

4./ A tanárok évi tanítási munkaóráit 600 órában kell maximalizálni, ami azt jelenti, hogy napi 4, vagy kevesebb órájuk kell, hogy legyen. Ha egy tanárnak épp nincs órája, ne legyen elvárt, hogy az iskolában legyen.

 

5./ A tanárok leterheltségét pedagógiai asszisztensek, segítő szakemberek és középvezetők felvételével kell megszüntetni.

 

6./ Be kell vezetni a maximum 15-20 fős csoportlétszámokat egy osztályban.

 

7./ Kevesebb tanár, több állandóság – be kell vezetni, hogy hosszabb időn keresztül ugyanaz a tanár tanítsa a diákokat, akár hat éven keresztül.

 

8./ Radikálisan növelni kell a tanárok bérét, az oktatásuk minőségét, illetve maximális mértékben be kell vezetni azt, hogy csak a legjobbak, legalkalmasabbak taníthassanak. El kell érni azt, hogy csupán a jelentkezők 10%-át vegyék fel tanárnak. Minimális elvárás kell hogy legyen, hogy a tanári pályára felvételiző, leendő pedagógusa legjobb tanulók között legyen, illetve a tanításhoz szükséges elengedhetetlen tehetséggel, és motivációval is bírnia kell. Minimum egyetemi végzettséggel taníthat bárki diákokat. Nyilván, az utóbbi mondat messzire vezet: ehhez természetesen a pedagógusok oktatását is át kell alakítani.

 

9./ El kell törölni a tanulók egyéni teljesítményét mérő standardizált teszteket. Ez nagyobb szabadságot biztosít.

 

10./ Be kell vezetni hogy a diákok a jelenleginél jóval kevesebb témát kelljen megtanulniuk egységnyi idő (mondjuk egy félév, vagy év) alatt. A lassabb haladás jóval biztosabb is. A kevesebb több.

 

11./ El kell törölni, hogy a diákoknak nagy mennyiségű házi feladatot adnak fel. Cél, hogy a diákok semmilyen, vagy nagyon kevés házi feladatot kapjanak.

 

12./ Be kell vezetni, hogy egy tanár maximum három-négy, egyenként 20 fős osztályt tanítson egy napon belül. Így egy tanár egy nap alatt maximum 60-80 diákkal kerül kapcsolatba.

 

13./ A szabályokkal, ellenőrzéssel, tesztekkel teli rendszer helyett bizalmi alapú (de transzparens, átlátható) minőségbiztosítást kell fenntartani. Olyat, ami a valóságban is működik.

 

14./ Lehetőséget kell adni arra, hogy a tanárok ne tantárgyak, hanem témák szerint tudjanak tanítani, ha úgy szeretnének. Akár egyetlen konkrét tantárgy nélkül is. Ez az un.  „jelenségalapú tanulás”. Aminek az a lényege, hogy nincsenek tantárgyak, és tanórák helyett hathetes ciklusokba szervezve egy-egy meghatározott témáról tanulnak, számos nézőpontból vizsgálva a témát. Vegyük pl. a „Pénz” témát. Van ugye történelmi vetülete (hogy alakult ki a pénz, miért, mi a funkciója, hogy alakult át az idők során), van közgazdasági, van matematikai, mindennapi életbeli, és egyéb más vetülete is.

 

15./ Be kell vezetni, hogy egyetlen teszt kivételével, amit a középiskola elvégzésekor tesznek le, ne legyen más kötelező vizsga.

 

16./ Biztosítani kell, hogy a gyerekek megtanulják azokat az alapvető képességeket, amelyek számukra, és a közösség számára hasznosak lesznek a mindennapi életükben: legyenek tisztában az alapvető pénzügyi gazdálkodással, tudjanak úszni, és pl. úszásoktatás közben tanulják meg azt is, hogy hogyan tudnak életet menteni. Háztartással kapcsolatos órákon tanuljanak meg főzni, varrni. Tudjanak bármilyen témában honlapot létrehozni, és tudjanak adaptálódni egy – bármilyen szempontból nézve – folyamatosan változó világhoz. Azt a filozófiát valljuk, hogy az ember vagy az életre, vagy az iskolára készül. Mi az életet választjuk.

 

17./ Az iskola nem egy büntetőtábor, ezért biztosítani kell, hogy a gyerekeknek ne kelljen kötelező érvénnyel a padban ülniük. Ha akarnak, ülhetnek egy karosszékbe, a szőnyegre, vagy egy heverőre is. Fontos, hogy ennek megfelelően, otthonosan legyenek kialakítva az osztálytermek. De a tanárok szabadon választhatnak: ha szeretnék, az órákat a szabadban is megtarthatják, és ha a gyerek éppen a fáról szeretné meghallgatni, az is rendben van.

 

18./ Be kell vezetni, hogy a diákok harmadik osztályig egyáltalán nem kapnak jegyet. Harmadiktól hetedikig csak szóbeli értékelés alkalmazható. Hetediktől kezdve tízpontos jegyrendszer, viszont bármilyen minősítést, és jegyeket kizárólag csak az adott diáknak mondjanak el, más diáknak nem. Tilos a szidalmazás.

 

19./ Minden gyereket az egyéni képességei és érdeklődési területe szerint kell oktatni. Lehetőséget kell adni minden gyermeknek, ha unalmassá válik számára bármely óra, akkor más tevékenységet is végezhet – pl. félrevonulva olvasgathat, rajzolhat, varrhat. Középtávon biztosítani kell azt, hogy az oktatás ingyenes legyen minden diák számára: ide értve az étkezést, a bejárást (ráadásul, ha a gyermek 2 km-nél távolabb lakik az iskolától, iskolabuszt kell számára biztosítani a bejutáshoz), a felszerelést, a tankönyveket, de még az osztálykirándulásokat is.

 

20. / Biztosítani kell, hogy Magyarország minden egyes állami iskolájában ugyanezek a felsorolt elvek legyenek alkalmazva a gyakorlatban, és minden egyes iskolát ugyanolyan, egységesen magas színvonalúra kell felhozni: legyen szó akár az oktatási színvonalról, az iskolai infrastruktúráról, felszereltségről, személyzetről, tanárokról, étkezési, sport, és bármilyen más, pl. rekreációs lehetőségekről.

 

20+1./ De talán a leglényegesebb vonása az új rendszernek nem is az előbbiekben felsorolt húsz pontos, konkrétumokat tartalmazó lista, hanem az, hogy összességében véve – minden lehetséges területen – igen nagyfokú autonómiát kapnak mind az iskolák, mind a tanárok, illetve nagyon nagyfokú szabadságot élveznek maguk a diákok is. Utóbbi azt jelenti, hogy nem egyfajta szürke közösségi magányban tanulnak, és felelnek, írnak dolgozatokat, hanem igazi közösségként működve csoportosan, jó hangulatban fejlődnek. Nem stresszben vergődő tanárokra és diákokra van szükségünk, hanem maximális autonómiát élvező boldog tanárokra, és jó hangulatban fejlődő, boldog diákokra.

 

Látogatás egy finn iskolában (képek: https://annyit.atlatszo.hu/)

 

A hosszú cikk után már csak azt a kérdést kell feltennünk, hogy a jelenlegi politikai életben ki alkalmas olyan oktatási miniszternek, aki ezt végig tudja vinni?

 

A kérdés nem lényegtelen, tekintve azt az aprónak nem igazán nevezhető problémát, hogy – nem tudom észrevették e – de jelenleg Magyarországon megdöbbentő módon már nem létezik sem önálló Oktatási Minisztérium, sem Kulturális Minisztérium (a kettő még összevont formában sem). Viszont jó hír, hogy bár önálló Oktatási Minisztérium nincs, űrkutatásért felelős miniszteri biztos, illetve Űrkutatásért Felelős Főosztály viszont már van.

Mindenki döntse el magában, melyikre van nagyobb szükség a kettő közül, illetve azt is, hogy szeretné-e hogy a közoktatás tovább vegetáljon a jelenlegi elavult, rendszerváltás előtti formájában, vagy átvegyünk egy olyan rendszert, ami a világ élvonalába tartozik.

Aki pedig azt mondja, hogy „jó, persze, kellene változtatni, de erre sosem lesz pénzünk” annak ajánlom figyelmébe, hogy nemrégiben – többek között – több tucat olyan tankra adtuk le megrendelést, amelynek világpiaci átlagos darabára 2,5 Milliárd forint felett van.

Az a kérdés, hogy ha erre van pénz, akkor legyen, vagy ne legyen pénz (erő, akarat, és felelősségvállalás) a saját gyermekeink irányába?

Döntsék el Önök. Ugyanis Magyarországon népképviselet van, és mindenről Önök döntenek.

 

 

Nézd meg a főoldalt is!
   




LIKE-olj!


Író, újságíró, 2011-től a Tényező.hu alapító főszerkesztője. Írásai megjelentek/megjelennek: Népszabadság, NOL.hu, HVG.hu, 444.hu, VS.hu, Index.hu, Magyar Hírlap, Hírszerző/HVG csoport, FotoVideo, Médiatechika, Computerworld, Chip, Computer Panoráma, Nemzeti Sport, BikeMag, MTI, stb. A FotoVideo magazin és a music.hu volt főszerkesztője.

Print Friendly, PDF & Email

Ajánlott cikkek:

Az Orbán márka
9/11 - igazság? Médiahazugságok nélkül?
A narancssárga csillag
Ne fényképezzé'!
Schiffer: "A nemzeti cinizmus rendszere"
Interjú Fodor Gáborral
Szinte védtelen a Magyar Honvédség
Geopolitikai játszmák – orosz oldalról nézve
Egyetem vagy munka mellett is lehetsz katona
NATO központba vonultunk - tartalékosként

Comments Closed

Nem lehet hozzászólni


Bejelentkezés
tárhelytárhely