A felsőoktatási kontraszelekcióról | Tényező.hu

Ma 2019. június. 20, csütörtök, Rafael napja van.

Támogassa a függetlenséget:

A felsőoktatási kontraszelekcióról

Share

Diákok az Austin Peay State University-n

Abban szinte mindenki egyetért, hogy a felsőoktatás általános minősége erősen visszaesett hazánkban, az oktatás kimeneti színvonala pedig igencsak felhígult. Viszont arról már megoszlanak a vélemények, hogy mindennek a hátterében milyen okok is húzódnak meg.

 

 

 

Első számú bűnbaknak persze ott vannak a diákok, és a mindenkori kormány – immár több mint húsz éve. Sokak szerint azonban nem csak a bulizós generáció tagjai, és a politikusok az okai mindennek. Ott vannak a háttérben a nem igazán túlfizetett, és egyre motiválatlanabb pedagógusok is.

Ugyanis attól, ha valaki 15-17 év tanulás után kap egy diplomát, még senki nem lesz értelmiségi. Ha értelmiséget akarunk nevelni, és nem csupán diplomás “közéleti funkcionális analfabétákat”, ahhoz azért jó tanárok is kellenek/kellenének.

 Igen, a pedagógusok. Ugyanis az ő feladatuk (lenne) az, hogy feltüzeljék, és segítsék mind a gyengébb, mind a tehetségesebb, és érdeklődőbb gyerekeket. Mivel ugye az éjjel-nappal güriző, pénz után kajtató szülőknek erre egyre kevesebb lehetősége van (utóbbi okainak boncolgatása külön cikk témája lehetne). A pedagógusbéreket ismerjük, nincsenek túlfizetve, maradjunk ennyiben. És sajnos ez a tény sokkal több negatív következményekkel jár, mint első körben gondoljuk. Ugyanis, ha a tanári pálya továbbra is ilyen alacsony presztízzsel fog bírni, mint ma, vagy akár az elmúlt évtizedek során bármikor, akkor annak az lesz a nyilvánvaló eredménye, hogy a mai, oktatási rendszerben tapasztalható kontraszelekció (“Nem vettek fel? Menj el tanárnak!”) esetleg bebetonozódik. Feltételes módban írtam, noha úgy érzem helyénvalóbb lenne a “bebetonozódott” használata, annak ellenére hogy vannak azért üdítő kivételek is. Szerencsére igazán kiváló tanárok is tanítanak az országban, akik sokkal inkább hivatástudatból, és egy fajta pozitív küldetéstudatból merítve oktatnak, mintsem pénzügyi-egzisztenciális okok miatt – sajnos a számuk ma már fájóan kevés. Lényegében ők viszik a hátukon az egész rendszert. A diákokat is. Ugyanis attól, ha valaki 15-17 év tanulás után kap egy diplomát, még senki nem lesz értelmiségi. Ha értelmiséget akarunk nevelni, és nem csupán diplomás “közéleti funkcionális analfabétákat”, ahhoz azért jó tanárok is kellenek/kellenének. A kevés számú igazán jó tanár azért ott van a középiskolákban, az általános alsó, és felső tagozatán, de ez egyetemek, főiskolák katedráin is találkozhatunk ezekkel a kivételes emberekkel.

Hoffman Rózsa - a kormány sem könnyíti meg az felsőoktatás dolgát: harcolnak az angol nyelv "túlzott terjedése" ellen, megszüntetnék az állami "divatszakokat" pl. a Kommunikáció és Médiatudományt. (Forrás: Hoffmanrozsa.hu)

Ha jó napunk van, néha összefutunk egy történelemtanárral, aki még a jelenlegi játékkonzol/okostelefon/webchat /márkaőrült/motivációvesztett/SMS-ben szakítós korszakban is képes a mai nyolcadikosok, vagy a harmadikos-negyedikes gimnazisták figyelmét is lekötni, és hiszik vagy sem, egy életre megszerettetni velük egy-egy tantárgyat. Olyanok is vannak, akik el tudják érni, hogy a gyerek önként, és dalolva elolvasson egy egyébként hivatalosan nem is kötelező regényt, csak azért mert a tanára ezt ajánlotta neki. De az ilyen tanárokból már csak nagyon kevés van, és ami még szomorúbb: egyre kevesebb ilyen típusú ember választja a pedagógusi pályát. Sajnos nem véletlenül. És ennek csak az egyik oldala az egzisztenciális kilátástalanság, a másik ok a pálya jelenlegi minősége. A tanári pályán részben az igazán kiválasztottak mozognak, nagyobb részben viszont azok, akiknek már csak ez jutott. Lelkileg orvosok ők, mérnökök, pszichológusok, rocksztárok, bankigazgatók, vagy esetleg űrhajósok, netalán fazekasok – de nem tanárok. Nagy a különbség: te választottad, vagy csak belekényszerültél egy szerepbe.

Azért ha körbenézünk a budapesti, vagy vidéki iskolákban, nem a “kiválasztott” típus testesíti meg az “átlagtanárt”. Az átlagos mezei tanár alulfizetett, kicsit, vagy nagyon kiábrándult (az eltöltött idő, és a vérmérséklete függvényében), már úgy-ahogy, vagy teljesen belekopott a rendszerbe, és megunta a diákokkal, a szülőkkel, a társaival, az igazgatóval, és az érdeklődés hiányával folytatott állandó harcot. Nem akar ő már semmit, csak leadni az anyagot, aztán valahogy elérni a nap végét, és végül a nyári szünetet. Hogy aztán félig-meddig feltöltődve (kevesen nyaralnak a tanárok közül egy Csendes-óceáni szigeten, maradjunk annyiban) vághasson neki újra ennek a reménytelen, már-már sziszifuszi munkának.

Egy jó, és lelkiismeretes tanár így aztán nincs könnyű helyzetben, a többi motiválatlan között.

Van olyan is, akinek nagyjából így zajlik minden napja: “Mit akarsz te itt?”. A többiek nem értik mit küszködik a “hülyegyerekekkel”, kimondatlanul is a “Toljál bele te is” ars poeticát gondolják az egészről a “többiek”. Minél “patinásab”?, régebbi keltezésű egy intézmény, annál nehezebb jó tanárnak lenni, mivel ugye – működő értékelési rendszer hiányában – a betokosodott, beszáradt tanárok száma is a patinával együtt nő egy középiskolában.

"Az iskola az életre tanít."

Sajnos ez az egyetemeken, és főiskolákon sincs másképp. Sőt. A nagy hírű történelmi intézmények falain belül összességében elég sok, egészen egyszerűen fogalmazva alkalmatlan tanárt találhatunk, akik néha csak az extrém nehéz – alapvetően magoláscentrikus – vizsgáikkal próbálják meg kompenzálni szakmai tudásuk csupán elméleti jellegű, túlhaladott, ad abszurdum minimális voltát. Híresek? Sokkal inkább hírhedtek ők. Minden egyetemen, főiskolán találhatunk ilyen őskövület tanárokat. A kívülállók sajnálatos módon a szigorúságot néha azzal azonosítják, ha valaki sokat, és sokszor buktat. Továbbá a szigorúság a magas szakmai színvonalat jelenti egyesek számára. Valóban? Ez a látszat ellenére óriási tévedés. Attól senki nem lesz jó tanár, vagy elismert szakember, hogy rettegésben tartja a diákjait. Még arról sem vagyok meggyőződve, hogy egy mérnök, kommunikációs, vagy közgazdasági képzésen éppen abból a diákból lesz a jó szakember, aki három-öt évig képes ész nélkül bemagolni mindent amit csak elé raknak. Attól hogy valaki vers szerűen memorizálja mondjuk a közgazdasági fogalmakat, még nem feltétlenül lesz jó közgazdász ? sőt… Viszont ezeknek a bizonyos “hírhedt tanároknak” van egy érdekes, közös vonása, miszerint nem igazán szeretik a túl sok gondolkodást igénylő szakmai keresztkérdéseket, főleg ha a válasz gyakorlati tapasztalatot is igényel. Sem feltenni, sem válaszolni nem szeretnek ezekre. Általában a diákok szakmai magánvéleményét sem igazán bírják ép ésszel elviselni. “Magold be, írd le, felejtsd el!” – azt gondolom nem ez az az elv, amelyet az ország híresebb szülöttei szívesen látnának a ma oktatásban: Szent-Györgyi Albert, Szilárd Leó, Galamb József, Neumann János, Puskás Tivadar, és mások.

A frontvonal tehát nem a “laza tömeg termelt felsőoktatási output” (buta diákok), és az ezt a végkifejletet “megakadályozó” hírhedt, egyes osztogató, motiválatlan főiskolai, egyetemi tanárok között feszül. Hanem sokkal inkább a motiválatlan diákok, a motiválni képtelen tanárok, a magoláscentrikus, teljesen piacidegen, dilettáns oktatási rendszer összessége és a jól működő oktatás között (amely az előbbiekben felsoroltak ellentéte).

A magoláscentrikus tanulásmodell kimenete egyébként egyrészt a felsőoktatásból kibukott / vagy benne maradó, de motiválatlan diákok sokasága lesz. Másrészt pedig ugye a magológépek tömege. Mindkettő szákutca. Vegyük már észre, hogy itt szakmailag, emberileg magas szintű, elhivatott emberekre van/lenne szükségünk, ennek hiányában pedig jobb ha csendben lehúzzuk magunkat, és nem álmodozunk elérhetetlen célokról, mint pl. nemzetközi babérok megszerzése az oktatás kapcsán. Különösen sajnálatos az a tendencia, amely azt mutatja, hogy az igazán tehetséges diákok egy része értelmetlennek találja a nagy egyetemek őskori módszereit, és félbehagyva a tanulmányait magánúton fejleszti önmagát, és ér el esetleg nemzetközi  sikereket. Ez a jelenlegi oktatási modell, és – egy igazán ide illő képzavarral élve – a hazai, “elméletközpontú gyakorlati oktatás” szégyene is.

Az előbbiekben említett, “szakmailag nem igazán up-to-date”, de jól helyezkedő, és az oktatási színvonal hiányát magolás centrikus vizsgák alkalmazásával kompenzáló, tanításra alkalmatlan tanárok száma az állami rendszerben jóval nagyobb, mint a tisztán üzleti alapú intézményekben. Ennek oka igen egyszerű: utóbbiak piaci alapon működnek, és mint minden vállalkozásnak, nekik is egyszerre kell teljesíteniük a teljesen különböző igényeket. Emberileg, és szakmailag is magas szintű oktatókat kell alkalmazniuk. (Utóbbihoz hozzátartozik az is, hogy referenciaként elvárják, hogy éles piaci versenyben is bizonyítsanak, ne csak elméletben) Egyszerre kell megfelelniük több szempontnak. Ha az alkalmazott tanárok szakmailag megfelelőek, de emberileg már nem, akkor a diákok jogos igénye az, hogy a befizetett pénzükért, és a befektetett idejükért cserébe ne egy ad abszurdum arrogáns, lekezelő embertől kelljen tanulniuk. Viszont, ha emberileg megfelelőek, szakmailag viszont nem, akkor a diákok azért háborognának, – teljesen jogosan – mert a szintén nagyon sok pénzbe, és idejükbe fájó felsőoktatástól nem kapnának elég tudást ahhoz, hogy a munkaerőpiacon egyedül is boldoguljanak. Egy jól működő magánfőiskola pl. egész egyszerűen nem engedheti meg azt, hogy ezek egyike is megtörténjen. Így aztán vagy be sem kerülnek az ilyen típusú emberek a törzsgárdába, ha pedig mégis, akkor villámgyorsan ki is szórják őket.

Az pedig hogy szakmailag, és emberileg is megkérdőjelezhető tanár oktassa a diákokat, nos az egyszerűen elképzelhetetlen, ha jól működik az adott intézmény. Ezért aztán nem valószínű, hogy a diákok nagy része által szakmailag, és emberileg is lepontozott tanár vidáman garázdálkodjon, és “keményen dolgozzon” egy adott főiskola jó hírnevének a sárba tiprásáért.

Elméletileg.

Magyar Tudományos Akadémia - nem csak a szakindítások körül vannak problémák

Mert ugye ott van a törvényi szabályozás is, miszerint meg van határozva, hogy ki, hogyan, mikor, milyen módon, milyen feltételrendszerrel indíthat pl. egy főiskolán új szakot. Nem sok olyan tanár van aki ezt megteheti, mert túlságosan szigorú az előírás (és persze semmi köze nincs ahhoz, hogy valaki jó tanár-e vagy sem. Steve Jobs az Apple-től pl. pl. nem kapna engedélyt).

Tegyünk fel, hogy adva van egy jó hírű főiskola, és szeretne elindítani egy új szakot, de sajnos nincs meg a Magyar Tudományos Akadémia által elfogadott embere. Mit tesz ilyenkor egy jó vezető? Szerez egy ilyen embert. De mi van akkor, ha az adott jelöltnél netán lyukak tátonganak a szakmai felkészültségben, és az értékes emberi tulajdonságai sem verik a plafont? Nézzük el neki. Amije viszont van, az értékes: a Magyar Tudományos Akadémia bizalma, és engedélye a szakalapításra. Nosza, ugorjunk neki. A gond csupán az hogy ugye mellékesen ő lesz a szakvezető, és ez nem kis feszültségeket tud gerjeszteni a tehetségesebb tanárok, és értelmesebb diákok körében, akik ugye nem szívesen fogadnak el egy ilyen – mondjuk ki – ábot tanszékvezetőnek.

A tanár sérelmezi hogy egy diák nem hiszi el hogy egy km hosszabb mint egy mérföld

Addig nincs is probléma, amíg nem tanít. Az ördög ugyanis a részletekben van. A probléma akkor szokott pl. jelentkezni, amikor a szakmailag erősen megkérdőjelezhető elveket valló tanárok egyszerűen hülyeségeket tanítanak, vagy fényévekre vannak a jelenleg elvárható szakmai színvonaltól (most ugye nem a jó tanárokról beszélünk). Mert ugye a kontraszelekció miatt ők is leginkább magoló diákok voltak anno, és nem meglepő módon, nehezen igazodnak el az általuk hosszú évek alatt bemagolt definíciók hadában. Ha pedig egyedi nézőpont szerinti rendszerbe kellene foglalniuk ezeket, egy-két keresztkérdés után jön az összeomlás, amikor a bemagolt definíciókból felépített akol kártyavárként esik szét.

A jelenlegi oktatási rendszer egyik legnagyobb problémája a gyakorlat szinte teljes hiánya, illetve az, hogy a legtöbb oktató a főiskolai, egyetemi éveket egy fajta szükséges, 3-5 éves “kanosszajárásként” definiálja magában a diákok számára, és nem veszi észre hogy ezzel majdnem lesüllyed a néhai sorkatonai szolgálat szakmai színvonalára (ahol alapvetően nem mesterlövészeket képeztünk hanem takarítókat).

Megmondaná valaki, hogyan is tudja felkészíteni egy olyan tanár a gimnáziumból frissen kikerült diákokat, akinek egyébként esetleg halvány lila fogalma nincs a jelenlegi piacról?

Vajon mennyire felkészülten, készen fognak kijönni ezek a diákok az intézmény kapujából a diplomájukkal a farzsebükben?

Ezek lennének a nagy kérdések.

Pokorni bejelenti hogy véget kell vetni a "Bálnatenyésztés oktatásának" a magyar egyetemeken - jogos a 12-es karika

A kormánynak igen egyszerű megoldása van a problémára: egyes (népszerű) “divatszakok” állami támogatását teljesen megszüntetnék, az összes államilag finanszírozott szak keretszámát körülbelül feleznék, a ponthatárokat pedig felemelnék. Jó is lesz az. Pörgessük fel a kontraszelekciót? A gimnáziumi magológépek egymással versenyeznek majd a pontszámok alapján az állami helyekért? Egész “jól” hangzik. Tényleg.

Végezetül három kérdésem van még:

– Mi az hogy “divatszak”?

– Folyik-e még harc a “balneológia” ellen? Vagy mostanra végre minden minisztériumi vezető felfogta végre hogy ennek nincs köze a “bálnák tenyésztéséhez” ?

– Mi a jó élet folyik a magyar (alsó/középső/felső) oktatásban?

Ha a cél az, hogy egy rossz rendszerből nevetségeset csináljunk, akkor ehhez megfelelőnek tűnik a jelenlegi irány.

 

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége portálján, az “e-Masa”-n kiszivárgott (klikkelj a cikkért), hogy a kormány leállítaná az állami újságíróképzést, és a tervek szerint szemeszterenként legalább 500 00 Ft(!) kellene majd fizetnie a diákoknak (magyarul teljesen kivonulna a finanszírozásból).

Ha én lennék a Miniszterelnök, és – tegyük fel – szeretnék egy teljesen autokratikus rendszert kiépíteni, nekem is az egyik első dolgom lenne megszüntetni az újságíróképzést. Sőt. Lehet hogy érdemes lenne betiltani az újságokat?

Van azonban egy rossz hírem a kormány számára: az újságírót általában nem csinálják – hanem lesz.

Reméljük, hogy az ilyen típusú, elvadult felsőoktatási ötletek megvalósítása előtt valakinek, vagy valakiknek azért talán még bele fog érni a bilibe a keze, és felébred.

 

Ti mit gondoltok?

 

Nézd meg a főoldalt is!
   




LIKE-olj!


Tényező.hu | Nem mindennapi hírek. Független, újságírók által fenntartott és szerkesztett, teljesen cenzúra mentes, tényeket, és magánvéleményeket tartalmazó elektronikus médum.

Print Friendly, PDF & Email

Ajánlott cikkek:

Őstulkok, avagy a magyar média működési módja
Az iraki dosszié - a valóságban
Már a legnagyobb napilap is a kormánypárté
9/11 - igazság? Médiahazugságok nélkül?
A narancssárga csillag
Schiffer: "A nemzeti cinizmus rendszere"
Interjú Hende Csaba honvédelmi miniszterrel
Egyetemista önkéntes katonák - interjú
"A Szentkirályi titok" - Balogh Levente
"Hétköznapi Honvédelem" címmel TV műsor indul
Címkék:
, , , , , , , ,

Comments Closed

- “A felsőoktatási kontraszelekcióról”

  1. lényeglátó szerint:

    Pedagógus karrier= a nemzet napszámosától, az úrhatnám polgárig. Hol van a tanári teljesítmény az orvos, mérnök, nagy vállalati vezető teljesítményéhez! A hülye vagy fiam, ülj le!–gond letudva. Másrészt, ha havi 300000 ftért se tud ha megfeszül se eredményt elérni a tanulok 70% az otthoni hátrányaik miatt! Régen a szülő 6-10 évesen munkára fogta, megszokta! Most 16 éves, alkoholista, drogos, lányoknál esetleg gyerekest nevelje az okos miniszter. Mutassa meg, hogy kell, aztán reformáljon, okoskodjon!

Nem lehet hozzászólni


Bejelentkezés
tárhelytárhely